Jessica Simpson harmadik babáját várja, aminek egyik gyermeke annyira nem örül

2018. szeptember 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jessica Simpson tegnap reggel megosztotta a nagyvilággal, hogy ismét terhes. Az énekesnő férjével, Eric Johnsonnal már harmadik gyermekét várja, és ennek híréről két képet is feltöltött Instagram oldalára. Az első képen a két gyermeke áll sok fekete lufi mellett. Míg Jessica kislánya, Maxwell Drew elképesztően örül annak, hogy kistesója születik, addig a kis Ace Knute ledöbben a hír hallatán.

A következő képen már láthatjuk, hogy Jessica kislányt vár, ugyanis rózsaszín lufik repkednek mindenhol, azonban Ace ennek sem örült annyira. Vélhetőleg ez azért van így, mert már van egy lánytestvére, és nem akar még egyet.

Jessica Simspon megint rendesen kipakolta melleit randevújára

Jessica Simspon megint rendesen kipakolta melleit randevújára

"Ez a kislány öttagú családdá tesz minket, nem is lehetnénk boldogabbak, hogy közölhetjük ezt az áldást." - írta Jessica a kép alá.

Jessica Simpson egyébként nagyon sok képet oszt meg gyermekeiről és nagyon sokat beszél az anyaságról és annak nehézségeiről rajongóinak, és az utóbbi időben elég sokan is támadták mindenféle gyereknevelési okok miatt.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom