Az ezredforduló egyik legnagyobb tinisztárja anya lesz!

Julia Stiles
Fotó: Getty Images

Ez is érdekelhet

Iványi Orsolya: „Nem a korunk határoz meg bennünket, hanem az, hogy mit kezdünk vele”

Iványi Orsolya: „Nem a korunk határoz meg bennünket, hanem az, hogy mit kezdünk vele”

2017. június 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nem is értjük, hogy nem lett a színésznő Hollywood egyik legnagyobb csillaga már.

Az ezredfordulón biztosan Julia Stiles tűnt a korosztályának messze legnagyobb tehetségének. Micsoda tinisikerei voltak, még 20 éves sem volt, amikor már túl volt a Rád vagyok kattanva, és a 10 dolog, amit utálok benned című filmeken. Aki akkoriban volt kamasz, még VHS-n rongyosra nézte ezeket a filmeket. Aztán a színésznő ugyan beszállt a Bourne-franchise-ba, szerepelt a Dexter című sorozatban, meg jó pár filmben is, de valahogy mégsem lett belőle szupersztár, holott a 2000-es évek eljén nagy összegben fogadott volna rá mindenki.

Julia Stiles és Heath Ledger a 10 dolog, amit utálok benned című film ikonikus jelenetében:

10 dolog, amit utálok benned

A hírnév persze nem minden, Julia Stiles folyamatosan dolgozik, és a most 36 éves színésznőt a boldogság is megtalálta, operatőr szerelme tavaly eljegyezte, most pedig, mint láthatjuk, már érkezik is a szőke sztár első gyermeke. Nagyon gratulálunk!

Julia Stiles várandósan
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Életmentő öngondoskodás: A 3 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha a vírus eléri a családot (x)

Életmentő öngondoskodás: A 3 dolog, amit azonnal meg kell tenned, ha a vírus eléri a családot (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Tűfóbia társul a vashiányhoz? Mutatjuk, mit tehetsz (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)