Kamilla királynét tetoválásaival hozta zavarba egy alattvaló: így reagált Károly király felesége a meglepő motívumra
Kamilla királyné nem tudta megállni nevetés nélkül, amikor egy lelkes rajongó a királyi tetoválásait mutatta meg neki. A váratlan találkozástól a királyné először zavarba jött, majd egy szórakoztató beszélgetés kerekedett ki a helyzetből, amelyen még a királyné testőre is osztozott.
Ezeket láttad már?
A brit királyi család tagjai már számtalan különös rajongói gesztussal találkoztak, de ez a mostani igazán emlékezetesre sikeredett. Kamilla királyné a Sandringham virágkiállításon futott össze egy férfival, aki nem kevesebb mint négy királyi cypher-t – vagyis uralkodói monogramot – varratott a lábára, köztük az övét is. A szokatlan tetoválás nem megbotránkozást, hanem egy kis pironkodás után jóízű nevetést váltott ki a királynéból.
Nevetett rajta
A találkozás a Sandringham virágkiállításon történt, ahol Kamilla királyné férjével, Károly királlyal együtt sétálgatott, miközben a virágrendezvény nyerteseit és a különféle terményeket tekintették meg. Ekkor lépett oda hozzájuk Phil Smith, aki büszkén mutatta meg legújabb tetoválását, amely a királyi pár közös monogramját ábrázolja a lábszárán és a combján. „Az új tetoválás nagyjából másfél óra alatt készült el, de pokolian fájt” – árulta el a férfi, majd hozzátette: „A királyné nevetett rajta, nagyon tetszett neki.”
Phil elmondta, hogy már 2005 óta levelezik Kamilla királynéval, vagyis még azelőtt is kapcsolatban álltak, hogy a királyi pár összeházasodott volna. „Jól kijövünk egymással, úgy érzem, megvan köztünk az összhang” – tette hozzá mosolyogva.
Lélegzetelállítóan gyönyörű portré készült Kamilla királynéról, kritikusai mégis támadják
Náluk is kezd divatba jönni
Kamilla királyné nemcsak mosolyogva fogadta a tetoválásokat, de megosztott egy meglepő részletet is: az egyik személyi testőrének szintén van egy királyi monogramot ábrázoló tetoválása. „Felhúzta a testőre ruhaujját, és azt mondta: »Nézd csak, terjed ez a minta!«” – mesélte Phil a vidám jelenetről.
Örülnek a visszatérésének
Károly király a rendezvényen ugyancsak remek formában volt, annak ellenére, hogy jelenleg is daganatos betegséggel kezelik. Tavaly nem tudott részt venni az eseményen, így sokan örültek visszatérésének. Egy látogató odaszólt neki: „Hiányzott tavaly, de most nagyon jól néz ki!” Károly pedig – hűen öniróniájához és hamisítatlan angol humorához – így felelt: „Csak a tükrök csalnak!” - számolt be róla a HELLO! magazin.