Károly herceg túl van a koronavíruson: videóban mesélt felépüléséről

2020. április 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Két héttel ezelőtt derült ki, hogy Károly herceg, Anglia jövendőbeli királya elkapta az új koronavírust. Mivel a vírus a 65 év felettiekre veszélyesebb lehet, sokan nagyon féltették a 71 éves herceget. A királyi család szóvivője már akkor leszögezte, hogy Károly jól van, nem került kórházba, hanem házi karanténba vonult feleségével, ahol állandó orvosi felügyelet mellett lábadozik.

Most viszont, két héttel a pozitív teszt után maga Károly herceg is nyilatkozott betegségéről egy videóban.
Károly elmondta, hogy a járvány mindkét oldalát megtapasztalta, hiszen tudja, milyen félni attól, hogy megfertőződünk, távolságot tartanunk és karanténba vonulunk, és most már azt is tudja, milyen fertőzöttként átvészelni a bajt. Hozzátette, szerencsésnek gondolja magát, ugyanis a pozitív teszt ellenére enyhe tüneteket produkált. De saját elmondása szerint is ez egy nagyon stresszes, frusztráló helyzet, hiszen nem találkozhatunk szeretteinkkel és az életünk normális rendje teljesen felborult. Károly elmondta, hogy feleségével sokat gondolnak azokra, akik a betegség következtében elveszítik szerettüket, és azokra is, akiknek ezt az időszakot egyedül kell átvészelniük. Károly tiszteletét fejezte ki és köszönetet mondott mindazoknak, akik a járvány hősei!

Károly herceg teljes beszédét itt nézheted meg!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Amiről a kismamablogok mélyen hallgatnak: a szülés utáni hetek legfájdalmasabb titka

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom