Károly király szívszorító emléket idézett fel néhai édesapjáról, Fülöp hercegről, aki öt évvel ezelőtt hunyt el. Az uralkodó egy korábbi dokumentumfilmben beszélt őszintén az Edinburgh-i herceggel folytatott utolsó beszélgetésükről.
Ezeket láttad már?
A BBC gondozásában készült dokumentumfilmben Fülöp herceg gyermekei és unokái is megszólaltak, hogy tisztelegjenek az elhunyt herceg emléke előtt - írja a HELLO! magazin. Károly király visszaemlékezése szerint az utolsó párbeszédükre mindössze egy nappal édesapja halála előtt került sor.
Fel kellett emelnie a hangját
Károly király a „Prince Philip: The Royal Family Remembers” című műsorban mesélt arról, hogy Fülöp herceggel a júniusban esedékes 100. születésnapjáról egyeztetett a halála előtti napon. Mivel édesapja ekkor már nehezebben hallott, Károlynak fel kellett emelnie a hangját: „Azt mondtam (hangosan): »A születésnapodról beszélünk«, mert már kicsit süket volt. Erre ő: »Mi?« Én pedig: »A születésnapodról beszélünk, és arról, hogy lesz-e ünnepség.«”
Az idős herceg a rá jellemző, fanyar humorral reagált a felvetésre. „Erre ő azt mondta: »Hát, ahhoz életben kell lennem, nem igaz?« Azt feleltem: »Tudtam, hogy ezt fogod mondani!« Akárhogy is, ez egy szép emlék” - mesélte Károly király. Fülöp herceg végül 2021. április 9-én, 99 éves korában, két hónappal a centenáriumi ünnepség előtt hunyt el.
Nem jeleskedett a horgászatban
A dokumentumfilmben Károly király húga is megszólalt. Anna hercegnő egy közös skóciai horgászat emlékét idézte fel: „Mindig azt mondtam, hogy nem tudok semmit sem fogni, mire ő azt felelte: »Butaság, gyere velem!« Miután körülbelül fél órán át horgásztam, azt mondta: »Most már értem, mire gondoltál.« És akkor tudtam, hogy ez egy olyan dolog, amit soha nem fogok tudni megtanulni.”
Fülöp herceg komoly betegséggel küzdött a halála előtt, ezt titkolta el a nyilvánosság elől
A családtagok visszaemlékezései szerint Fülöp herceg nemcsak humoráról, hanem a művészi vénájáról is ismert volt. Unokája, Eugénia hercegnő korábban elárulta, hogy nagyapja egy saját kezűleg festett képpel ajándékozta meg az esküvőjére: „Olyan gyönyörű volt, hogy most a londoni otthonomat díszíti, és nagyon büszke vagyok rá” – osztotta meg.