Károly király idén ősszel nagy mérföldkőhöz érkezik. Egyrészt betegsége és rákkezelése közepette egy igen hosszú és fárasztó utazásra vállalkozik, másrészt pedig ez lesz az első alkalom, hogy uralkodása alatt a Nemzetközösség országaiban tesz látogatást.
Ezeket láttad már?
A Buckingham-palota július 14-én, vasárnap megerősítette, hogy Károly király és Kamilla királyné ősszel Ausztráliába és Szamoára látogatnak. Az utazás jelentőségteljes lesz az uralkodó életében, ugyanis ez lesz a legelső alkalom, hogy királyként jelenik meg egy csúcstalálkozón - írta meg a People magazin.
Ilyenre még soha nem volt példa
A turné ezen állomásai nagy kihívást jelenthetnek Károly királynak az állapota és rákkezelése végett, de a palota bejelentése szerint az uralkodó úgy döntött, részt vesz a Nemzetközösség kormányfőinek találkozóján, amely idén Szamoán, egy csendes-óceáni szigeten kerül megrendezésre.
A világméretű eseményen várhatóan 56 nemzet képviselteti magát. Mindemellett ez lesz az első alkalom, hogy a király Ausztráliában jár - mint a Nemzetközösség magas rangú tagja –, mióta 2022 szeptemberében uralkodó lett.
A gyógyulás az első
Károly király és Kamilla királyné korábban Új-Zélandra is ellátogattott minden ilyen hosszú távú utazás alkalmával, de ezt a kitérőt most az orvosok javaslataira kizárták. A szóvivő kifejtette, hogy „a király orvosai azt tanácsolták, hogy jelenleg kerülni kell az effajta kiterjesztett programot, hogy Őfelsége folyamatos gyógyulása prioritást élvezzen".
Károly király döntött! A Buckingham-palotában valami olyan dolog fog történni, ami eddig még soha
Végtelenül hálásak a támogatásért
„Az ausztrál és az új-zélandi miniszterelnökkel szorosan egyeztetve, valamint az idő és a logisztikai figyelembevételével megállapodás született arról, hogy a látogatást csak Szamoára és Ausztráliára korlátozzák" - hangsúlyozta a szóvivő. A Buckingham-palota hozzátette, hogy a házaspár „a legmelegebb köszönetét és jókívánságait küldi minden félnek folyamatos támogatásukért és megértésükért”.