Kamilla királyné olyan dolgot tett férjéért, amivel szavak nélkül bizonyította be, Károly király a mindene

2024. január 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Évtizedeknek kellett eltelnie, hogy Kamillát elfogadja a közvélemény. És nem csak őt, hanem a trónörökössel való kapcsolatát is. Megtűrt szeretőből és Diana hercegné riválisából az évek alatt azonban abszolút legitim szereplőjévé vált a királyi családnak, és nem véletlenül: az, amit Károly iránt érez és érte tesz, elvitathatatlan.

Kamilla királyné és Károly király 2023 májusában
Kamilla királyné és Károly király 2023 májusában
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Néhány nap különbséggel Katalin hercegnét és Károly királyt is meg kellett operálni - míg előbbi esetében a palota közleményében pusztán annyi információ kapott helyett, hogy hasi műtéten esett át, és húsvét előtt egészen biztosan nem tér vissza a királyi feladatköréhez, addig Károly király helyzete néhány fokkal világosabb, miután az uralkodó korrekciós műtéten esett át prosztata megnagyobbodás miatt.

Károly király péntek reggel esett át a műtéten, és a következő 24 óra leforgása alatt összesen három alkalommal kapták lencsevégre, amint felesége, Kamilla királyné meglátogatja őt a kórházban. Mosolyából ítélve minden a legnagyobb rendben van az uralkodóval, és valóban csak egy rutinműtétről volt szó.

Károly király és Kamilla királyné született uralkodóként festenek királykékben
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Károly király nyíltan mesélt állapotáról

A palota egyébként másfél hete jelentette be, milyen beavatkozás vár a királyra, azonban azt is nyomatékosította, hogy a megnagyobbodás jóindulatú, Károly állapota pedig nem súlyos. Hogy ne keltsen különösebb riadalmat az ügy, a palota azt is hozzátette, hogy a prosztata megnagyobbodás férfiak ezreit érinti évente - szakértők szerint egészen pontosan a 70 év feletti férfiak 80 százalékát.

Ez a gyönyörű nő volt Károly király legnagyobb szerelme, mielőtt elvette volna Dianát és Kamillát

Ez a gyönyörű nő volt Károly király legnagyobb szerelme, mielőtt elvette volna Dianát és Kamillát
Kamilla királyné háromszor is meglátogatta Károly királyt az operációja után
Fotó: Profimedia

A közleményt egyébként néhány órával azután adták ki, hogy Katalin hercegné átesett a műtéten. Ami a hercegné gyógyulását illeti, 10-12 napig a kórházban lábadozik majd, és egészen biztosan nem tudunk meg betegségéről konkrét, hiteles információkat, miután az volt a kérése, hogy orvosi adatait ne hozzák nyilvánosságra. Amit biztosan tudunk vele kapcsolatban, az az, hogy a jelek szerint nem küzdött súlyosabb egészségügyi problémával, születésnapját viszont nagyon visszafogottan, otthonukban ünnepelte.











Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)