Károly király először jelent meg nyilvánosan, mióta bejelentették, hogy rákos

Károly király testbeszéde szomorú dolgot árul el
Károly király nyilvánosság elé lépett, miután rákot találtak a szervezetében
Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Ez is érdekelhet

Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

glamour plusz ikon Ezek a családtagok szinte ugyanolyan fontosak a lányok életében, mint az édesanyjuk

2024. február 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Károly király először jelent meg nyilvánosan, mióta bejelentették, hogy rákos, de a lencsevégre kapott pillanatok alapján úgy tűnik, hogy jó hangulatban van. Sőt, az uralkodó és felesége még a brit állampolgároknak és a rajongóknak is integettek, miközben éppen a Buckingham-palotába tartottak.

A Page Six információi szerint mindez azután történt, hogy Károly király és Harry herceg találkoztak egymással a Clarence House elnevezésű királyi rezidencián. A király második fia azért érkezett Angliába, hogy meglátogassa a rákkal diagnosztizált apját. Az amerikai lap azt is megírta, hogy a királyi kötelességeiről lemondott férfi Meghan Markle és két gyermeke nélkül utazott haza.

Károly király és Kamilla királynő, egy nappal a rák bejelentése után
Fotó: Victoria Jones/Getty Images

Mindenkit sokkolt, hogy Károly király rákos

Ahogyan azt a GLAMOUR.hu is megírta, Károly király hetekkel ezelőtt prosztata megnagyobbodás miatt esett át egy rutin beavatkozáson. Ezt követően, az uralkodó három kórházban töltött nap után hazamehetett, így otthonában folytathatta a lábadozást. A BBC akkor megírta, ez az elváltozás nem növeli a prosztatarák kialakulásának kockázatát. A rutinműtéten, amin az uralkodó is átesett, évente többezer férfi megy keresztül.

Mi történne, ha Károly király lemondana a trónról? Mutatjuk!

Mi történne, ha Károly király lemondana a trónról? Mutatjuk!

Ennek okán mindenki abban a hitben élt, hogy minden a legnagyobb rendben, egészen addig, ameddig a palota be nem jelentette, hogy a kórházban töltött idő alatt Károly királynál rákot diagnosztizáltak az orvosok. A betegség típusáról, illetve arról, hogy milyen stádiumban jár a rák, a palota egyelőre nem osztott meg információt. A publikációban leszögezték, hogy Károly király pozitív, ami a rendszeres kezeléseket és a gyógyulást illeti - írta meg a BBC.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Stílustippek a tavasz egyik kedvenc cipőjéhez: PUMA Speedcat (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Frissen mosott ruhát vettél fel, mégis viszketsz? Ez az ok, amire senki sem gondol (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

Soha többé nem kérdezik meg, hogy fáradt vagyok-e – ezért lett a szemhéjplasztika az új beauty-kedvenc (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)

A leggyakoribb higiéniai hiba, ami felfázáshoz vezet – te is csinálod? (x)