Régi fotó került elő Károly királyról, így még sosem láttuk

2023. október 31.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Károly király és Kamilla királyné ezen a héten Nairobi és Mombasa városába utaztak állami látogatásra. Az uralkodói pár számára minden diplomáciai esemény kiemelt fontosságú, azonban a jelenlegi több szempontból is nagy jelentőséggel bír.

Károly királyról egy nem mindennapi fotó látott napvilágot
Károly királyról egy nem mindennapi fotó látott napvilágot
Fotó: Samir Hussein/Getty Images

Károly király és Kamilla királyné az afrikai kontinensen való tartózkodása alatt számos királyi feladatnak tesz eleget, a látogatás fő célja pedig az Egyesült Királyság és Kenya közötti együttműködés erősítése, valamint a kapcsolat szorosabbra fűzése. A két ország barátságos viszonya nagyon régre nyúlik vissza, amelyet egy frissen napvilágot látott fotó is bizonyít.

Most járt ott először, mint király

A királyi család hivatalos Instagram oldalán közzétett fotón Károly király és Jomo Kenyatta kenyai elnök látható 1971-ben, amint mosolyogva kezet ráznak. Az uralkodó eddig három hivatalos látogatást tett az országban (1971-ben, 1978-ban és 1987-ben), de a 2023-as az első olyan alkalom, amelyen királyként vesz részt. A második képen pedig a néhai Erzsébet királynőt és Fülöp herceget láthatjuk kenyai tartózkodásuk során 1952-ben.

Afrikában érte a szörnyű hír

Kenya fontos fontos szerepet tölt be a brit monarchia történelmében: II. Erzsébet királynő 1952-ben látogatott el az országba, ahová hercegnőként érkezett, de királynőként távozott. Ő és Fülöp herceg ugyanis épp a Nyeri megyei Sagana Lodge állami szálláson tartózkodtak, amikor elérte őket VI. György király halálhíre. A királynő akkor úgy döntött, hogy a kenyai kormánytól nászajándékba kapott villát a kenyai lakosoknak adja az ország 1963-as függetlenségének emlékére.

Teljesen keresztülhúzták Károly király számításait, most mindent újra kell terveznie

Teljesen keresztülhúzták Károly király számításait, most mindent újra kell terveznie
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Megválasztották 2026 színét, és azon túl, hogy gyönyörű, nagyon fontos üzenete van

Megválasztották 2026 színét, és azon túl, hogy gyönyörű, nagyon fontos üzenete van

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)