Károly király olyan dolgot tesz, amire 37 év óta nem volt példa

2023. június 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Károly király június 17-én a lovak közé csap és ez lesz az első alkalom, hogy a Trooping the Colour esemény őt fogja ünnepelni. Szombaton olyasvalamit láthatunk, amit már közel négy évtizede nem láthattunk és mi már alig várjuk.

Károly király egy szívmelengető hagyományt éleszt újra
Károly király egy szívmelengető hagyományt éleszt újra
Fotó: Dan Kitwood/Getty Images

A Buckingham-palota még hétfőn jelentette be, hogy a 74 éves Károly király nyeregbe ül a közelgő londoni születésnapi parádéján. Ez azért is különleges, mert uralkodó utoljára 1986-ban lovagolt a Trooping the Colour alkalmából, ugyanis Erzsébet királynő a nyolcvanas évek végén már hintóra cserélte a kengyelt – Fülöp herceg 2003-ban csatlakozott a királynőhöz, ő egészen addig nem adta fel a lóháton történő közlekedést.

Bár az 1980-as években magán az eseményen már nem lovagolt, Erzsébet királynő egész életében elkötelezett lovas maradt. A 96 éves korában elhunyt uralkodónőt még 90 éves korában is gyakran látták a királyi rezidenciák körül sétakocsikázni. A PEOPLE forrásai szerint (kisebb-nagyobb megszakításokkal) az utolsó éveiben is előszeretettel lovagolt a pónilovain, annak ellenére, hogy már egészségügyi gondokkal is küzdött.

Vilmos herceg radikális változáson ment keresztül

Vilmos herceg radikális változáson ment keresztül

Királyként ül nyeregbe Károly

Erzsébet királynő a lovak és a lovaglás iránti szenvedélyét továbbadta néhány gyermekének és unokájának is, akik korábban már bemutatták lenyűgöző képességeiket és tehetségüket a színpompás felvonuláson. Károly király, Anna hercegnő, András herceg és Vilmos herceg is lovagolt a felvonuláson az elmúlt években. Károly, Anna és Vilmos tavaly is nyeregbe ültek a felvonuláson, míg András utoljára 2019-ben vette ki részét a családi hagyományból.

Mi már alig várjuk, hogy Károly idén már királyként lovagoljon a csodálatos eseményen!

Tudj meg többet a királyi családról:

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dior egyenruhában vécét pucolni? - A légiutaskísérők ellentmondásos világa

glamour plusz ikon Dior egyenruhában vécét pucolni? - A légiutaskísérők ellentmondásos világa

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

Pánik helyett ez a 4 dolgot segíthet, ha pozitív lett a HPV-teszted (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

3 tipp, amivel megelőzheted az egyik legveszélyesebb intimfertőzést! (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Gelencsér Tímea saját történetét osztja meg a Pandora ékszereivel (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)

Eleged van a szőrtelenítésből? Itt a megoldás, amit imádni fogsz! (x)