Károly király olyat tett, amitől még a legjegesebb szív is felolvad

Károly király megható tette könnyekre fakasztott minket
Károly király megható tette könnyekre fakasztott minket
Fotó: Max Mumby/Indigo/Getty Images

Ez is érdekelhet

Magasan ez a legpocsékabb szokás, amit vendégségben tehetsz, jobb, ha azonnal felhagysz vele

Magasan ez a legpocsékabb szokás, amit vendégségben tehetsz, jobb, ha azonnal felhagysz vele

2024. május 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Károly király a rákkal való küzdelme közepette sem feledkezik meg másokról gondoskodni, sőt, talán állapotából kifolyólag most még érzékenyebbé vált a rászorulókkal szemben. Most egy 9 éves fogyatékossággal élő kisfiú álmát váltotta valóra.

Károly király könnyfakasztó gesztusával teljességgel bearanyozta a 9 éves Tony Hudgell életét azzal, hogy meginvitálta őt a Buckingham-palotában tartandó kerti partijára. A Mirror magazin értesülései szerint a kisfiú - akinek mindkét lábát amputálni egy borzalmas tragédia miatt - most szárnyal a boldogságtól.

Már ötévesen megváltotta a világot

Tony Hudgell mindkét lábát amputálták, ugyanis kisbabaként szörnyű bántalmazást kellett elszenvednie. Bátorságával a brit nemzet büszkeségévé vált, miután 2020-ban, mindössze 5 évesen 2 millió fontot gyűjtött össze jótékony célra. Mindezt köszönetképpen tette, hogy meghálálja az Evelina Gyermekkórház orvosainak, hogy annak idején megmentették az életét. Hudgell 10 kilométert gyalogolt műlábain, messze túllépve eredetileg kitűzött célját, az 500 000 fontot.

A kis Tony büszkén mutatja meg követőinek a királytól érkezett meghívót
Fotó: Paula Hudgell/Twitter

Szárnyal a boldogságtól

Tony Hudgell nagylelkűségére és kitartására maga Károly király is felfigyelt, és úgy döntött, kerti partijára a kis Tony-t is meghívja a Buckingham-palotába. A kisfiú örökbefogadó szülője, Paula Hudgell a Twitteren megosztotta, hogy Tony-val madarat lehetne fogatni, annyira örül, hogy meghívást kapott Károly királytól az eseményre: „Tony szárnyal a boldogságtól, és nagyon izgatott, hogy az uralkodó meghívta őt a Királyi Kerti Partira. Reméljük, sütni fog a nap” - írta.

Károly király érzelmes videója könnyeket csal a szemekbe

Károly király érzelmes videója könnyeket csal a szemekbe
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Erről érdemes beszélni: ezt tudja a textilápolás új generációja (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

Felfázás tavasszal – nem mindig a hideg pad a hibás (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

„Mi a bajod? Semmi!” Így kommunikálj a pároddal PMS idején – 4 életmentő tipp (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)

Ne tedd tönkre a boldogságod: így állíthatod meg a hangulatingadozásokat (x)