Lady Gaga depressziós, de azért kacér

2014. február 6.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A Harper´s Bazaar márciusi számának címlapján Lady Gaga pózol.

Már az amerikai kiadáson persze, hiszen az angol és az ausztrál verziók egyazon szupermodellben bíznak, ahogy azt nemrég meg is írtuk. Nos, ha Harper´s Bazaar és Lady Gaga, akkor már csukott szemmel is tudjuk, hogy a fotókat csakis Terry Richardson készíthette. Nem kell csalódnunk, a botrányhős fotós hozza a szokásos formáját. Bár tegyük hozzá, készített ő már ennél sokkal bevállalósabb sorozatot is a sztárról és Lady Gaga is pózolt már ennél merészebb anyagba n más fényképész kamerája előtt.

A szerény villantások ugyan nem, az extrém énekesnő ezúttal inkább az interjújával okozott meglepetést. Lady Gaga kifejtette, hogy 2013 utolsó hónapjaiban depresszió gyötörte, a túl sok negatív kritika, az őt körülvevő rosszindulatúság csüggedésbe taszította. Tegyük hozzá, hogy bár kétségkívül sokan acsarkodnak rá, de ez már szinte felbukkanása óta így van. Ahhoz viszont talán kevésbé van hozzászokva, hogy aktuális albuma közel sem szólt akkorát, mint azt várni lehetett. Az Artpop körül persze jelentős volt a médiafelhajtás, és Lady Gaga ajtótól-ajtóig folytatott kampánya tényleg masszív volt, de maga a zene, na az nem annyira.

Lady Gaga persze mindenkit megnyugtatott, hogy ő hisz abban: új év, új remények, úgyhogy január elsejétől a negatív gondolatoknak vége, és újra előre tekint! Hajrá!

Lady Gaga
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Biztos, hogy jól csinálod? Így változnak az intim higiénia szabályai a kánikulában

Biztos, hogy jól csinálod? Így változnak az intim higiénia szabályai a kánikulában

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom