Lady Gaga egymaga tüntetett Trump ellen

2016. november 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az amerikai szórakoztatóipar krémje valósággal sokkot kapott Donald Trump győzelmétől. Persze, velük együtt a fél világ is.

A legnagyobb követőtáborral, legtöbb rajongóval rendelkező sztárok sem tudták befolyásolni az elnökválasztás eredményét, a vereség nekik talán duplán is fáj. Mindenesetre nem mindenki nyugszik bele könnyen Hillary Clinton egyértelmű vereségében, és nem éri be azzal, hogy keser egy kicsit a közösségi oldalakon.

Lady Gaga, aki Hillary Clinton kampányzáró rendezvényének fő sztárfellépője volt, a választás éjszakáját végig szurkolta, aztán ahogy elkezdtek jönni az eredmények, már ő is egyre kevésbé volt optimista. A teljesen levert énekesnő azonban az átvirrasztott éjszaka után egyenesen a New York-i Trump Towers-hez hajtott, ahol egy magányos tüntetéssel tiltakozott a választások eredménye ellen.

Gaga hajnalban már tiltakozott a Trump-birodalom jelképe előtt:

Nem ő az egyetlen, aki cselekvésre ösztönözte a híveit, Katy Perry, a Twitteren szintén ellenállásra buzdított. Mindkét popsztár arra hívja fel a figyelmet, hogy Trump kirekesztő és gyűlöletet keltő megnyilvánulásai ellen fel kell szólalni.

Katy Perry forradalomról beszél a Twitteren oldalán:

A kesergés helyett pedig ellenállást hirdet:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Mindenki azt hiszi, hogy egészségtelen, pedig a hekk és a lángos is jót tehe

Támogatott Tartalom

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

A nyár veszélye: ezért ne maradj túl sokáig vizes fürdőruhában!

Támogatott Tartalom

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától

Támogatott Tartalom

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Stressz, szoptatás, fogamzásgátló: a nőgyógyász elárulja, mi minden boríthatja fel az intim egyensúlyt

Támogatott Tartalom