LeBron James egy iskolát alapított hátrányos helyzetű gyerekeknek

2018. augusztus 1.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A 33 éves kosárlabdajátékos főként hátrányos helyzetű gyermekeknek tartja fent az intézményt, amely 240 tanulóval kezdi majd az évet. Ők leginkább olyan diákok, akiknek a teljesítménye nem túl fényes, így LeBron abban bízik, hogy sokat fejlődhetnek majd, és egyre több diákot tud majd befogadni az iskola.

LeBron James
Fotó: Getty Images

LeBron, a tegnapi iskolamegnyitón elmondta, hogy azok a diákok, akik teljesítik a programot, ingyenesen járhatnak majd az akroni egyetemre. De ez még nem minden: a tanulók ingyen kapják az iskolai egyenruhát, és azokat a diákokat, akik több, mint három kilóméterre laknak az intézménytől, egy járat viszi majd el az iskolához.

Iskola megnyitó
Fotó: Getty Images

Az I Promise nevet viselő intézmény egyes tanulói ingyen étkezésben is részesülnek. Azok a szülők, akiknek még nem volt rá alkalma, szintén lehetőséget kapnak, hogy befejezzék a gimnáziumot is.

A divat királynője tervezte az első női Air Jordant és ilyen sikkes lett

A divat királynője tervezte az első női Air Jordant és ilyen sikkes lett

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Ezért nem mindegy, hogy milyen szappant használsz a Vintage Beauty alapítója szerint

Támogatott Tartalom