Lehet irigykedni Amal Clooney-ra, George megmutatta a romantikus oldalát

2020. november 21.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

A GQ`s olvasói szerint az év férfija George Clooney lett, mi pedig ezt egy másodpercre sem vonjuk kétségbe. Ha te igen, akkor érdemes elolvasnod, milyen csodálatos dolgokat mesélt a családjáról, és máris szimpatikusabb lesz számodra.

Aki követte George Clooney életútját az bizonyára tudja, hogy Hollywood ikonikus agglegénye volt. Egy igazi nőcsábász, akiről mindenki azt feltételezte, hogy nincs az a nő, aki meg tudja szelídíteni. Végül azonban 2014-ben megtört a jég és feleségül vette Amal Alamuddin jogászt. Azóta pedig két gyermek boldog szülei. George élete gyökeresen megváltozott, erről pedig talán most először nyilatkozott ilyen őszintén.

˝Én voltam az a pasi, akinek ha felbukkant a közelében egy gyerek és sírni kezdett, azt mondtam, ez most egy rossz vicc? Most meg én vagyok az a pasi, akinek gyerekei vannak. Mindig azt gondoltam, hogy én nem fogok megnősülni. Dolgozom, szuper barátaim vannak, az életem teljes, remekül vagyok. Fogalmam sem volt róla, milyen üres az életem addig, amíg meg nem ismertem Amalt. Akkor minden megváltozott. És rájöttem, hogy igazából egy nagy üresség voltam. Korábban sosem éreztem, hogy egy másik ember élete fontosabb a sajátoménál is. És azóta lett még két apró személy is az életünkben.˝

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom