Meghalt a legismertebb, legendás hírű modellügynök

2013.július.21.

A modellügynökök neve ritkán szerepel a sajtóban, de John Casablancas nem akármilyen modellügynök volt, és bizony sokszor került címlapokra.

John Casablancas, 1942-2013
John Casablancas, 1942-2013
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

A divatszakma tele van ellentmondásos hírű divattervezőkkel, modellekkel, fotósokkal, de kevesen voltak talán annyira megosztó és egyben irigyelt személyiségek, mint az Elite modellügynökség alapítója, a most 70 évesen elhunyt John Casablancas.

Szülei a spanyol polgárháború miatt New Yorkba menekültek, apja sikeres textilgyárosként előkelő nevelést biztosított fiának. John Casablancas svájci iskolákban, és jó nevű európai egyetemeken pallérozódott. Egy ideig Brazíliában a Coca Cola helyi marketing menedzsereként tevékenykedett, néhány év múlva azonban visszatért Párizsba. Annak ellenére, hogy ekkor már házas volt, hírhedten kicsapongó életet élt. 1967-ben ismerkedett meg a két évvel korábban a Dánia legszebbjének választott Jeanette Christiansen modellel, aki ekkor 19 éves volt. Casablancas az akkoriban felkapott szépség révén ismerkedett meg a divatvilággal, és 1972-ben korábbi iskolatársával megalapította az Elite modellügynökséget.

Újszerűen állt a modellek kereséséhez és menedzseléséhez is, így aztán hamarosan a legnagyobb modellügynökség lett az övék, és elkezdtek terjeszkedni, 1977-ben már irodát nyitottak New Yorkban is. Casablancas ráérzett a 70-es, 80-as évek változásaira: ´a divat már nem a Disney- filmekből ismert bájos szépségekről szól. A divat az izgalmas lányokról szól, akik akarnak mondani, vagy kifejezni valamit´- nyilatkozta egyszer.

´Tízezer dollárnál kevesebbért fel sem kelünk´- híres mondása a sikerei csúcsán, itt modelljei gyűrűjében 1991-ben.
Fotó: RexFeatures/PuzzlePix

Az Elite Casablancas irányítása alatt a 90-as évek közepéig vezető modellügynökség volt a világon. Olyan szupermodelleket épített fel, mint Cindy Crawford, Linda Evangelista, Naomi Campbell, Claudia Schiffer, Iman, Heidi Klum, vagy éppen Gisele Bündchen. A 80-as, 90-es évek dollármilliókat kereső szépségei szinte kivétel nélkül az Elite lányai voltak.

Casablancas elképesztő érzékkel válogatta ki a lányokat, hihetetlen összegeket keresett, és körülbelül ugyanennyit költött is. Alig valamivel fia, Julian (aki a The Strokes frontembereként ismert) születése után a dán szépségkirálynőtől is elvált, és a gazdag playboyok életét élte. Rengeteg ellenséget szerzett magának, és rengeteg botránnyal szerepelt a magazinokban. Visszatérő vád volt ellene, hogy kiskorú modelljeivel létesített szexuális kapcsolatot, második feleségét például az akkor 16 éves Stephanie Seymourért hagyta el.

A 80-as években azonban semmi nem ártott az üzletnek, pedig már akkor szárnyra kapott, hogy tisztességtelen eszközökkel csábította el más ügynökségektől a lányokat, vagy éppen az, hogy drogot ad a modelljeinek. A sorozatos támadások ellenére az Elite a 90-es évek közepéig fenntartotta vezető pozícióját.

John Casablancas végül harmadszor is megnősült, az egyik Elite Look of the Year 17 éves döntősébe szeretett bele még 1993-ban. 1999-ben vonult nyugdíjba egy BBC dokumentumfilm után, amelyben egykori modelljei, és más a divatipar körül mozgó személy olvasta a fejére a már korábban is emlegetett vádakat a szexuális zaklatástól a tisztességtelen piaci viselkedésig sok mindent felhoztak ellene. Ugyan később kiderült, hogy a dokumentumfilm egyes szereplői biztosan nem mondtak igazat, Casablancas renoméját alaposan megtépázta a kirobbant botrány. Később saját modelliskolát nyitott, és bár számos vállalkozásban bukkant fel, a régi sikerek elkerülték. 2000-ben kiábrándultan nyilatkozta: ´az Elite lányai emelték a modellszakma ázsióját magasba, ők jelentették a csúcsot, de ezt soha nem köszönték meg nekem. Elegem van´ - mondta Casablancas.

Élete végén Miami és Rio de Janeiro között ingázott. Egykori felesége szerint a 70-es évek Párizsában nem volt nála vonzóbb férfi, és még az ellenségei szerint is ördögien értett a nőkhöz. 70 évesen John Casablancas rákban hunyt el Brazíliában.

Ez is érdekelhet

„Neked mi volt a legextrémebb szexélményed?" - Ezért ne tedd fel soha ezt a kérdést egy szakértő szerint

„Neked mi volt a legextrémebb szexélményed?" - Ezért ne tedd fel soha ezt a kérdést egy szakértő szerint

Tedd & Ne tedd

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Katalin hercegné újrahasznosított kabátban kezdi új életét

Monitor

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

Marilyn Monroe ritkán látott utolsó fotói

PR

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

Így élték meg ezek a hírességek a menopauzát (x)

PR

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

Megdöbbentő: Ilyen következményekkel is járhat egy drasztikus fogyókúra (x)

PR

Így pakolj be helytakarékosan a nyári utazásokhoz (x)

Így pakolj be helytakarékosan a nyári utazásokhoz (x)

PR

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)

3 dolog, ami felboríthatja a hüvelyflórád (x)