A britek egyértelműen kifejezték, mit éreznek Meghan Markle iránt
Szélsebesen közeleg Károly király koronázása, az esemény körüli botrányos történések pedig szinte naponta váltják egymást. A legfrissebb értesülések szerint a britek úgy gondolják, jobb is, hogy Meghan Markle nem vesz részt a ceremónián.
Ezeket láttad már?
Arról már napok óta cikkeznek a lapok, hogy Harry herceg ott lesz Károly király és Kamilla királyné koronázásán, azonban Meghan Markle nem. Ennek oka pedig nem más, minthogy kisfiúk, a kis Archie herceg a ceremónia napján ünnepli 4. születésnapját. A brit nép kifejezetten örül annak, hogy Markle nem megy el az eseményre - írta meg a New York Post.
A britek szerint jobb is így...
A palota szóvivője megerősítette, hogy míg Harry herceg részt vesz a május 6-i eseményen, addig Meghan Markle kaliforniai otthonukban marad a gyerekekkel. A ceremónia a pár kisebbik fiának, Archie-nak a születésnapjára esik, aki idén lesz 4 éves. A pletykák szerint az egymásnak ellentmondó menetrend az oka annak, hogy Markle nem lesz ott a koronázáson.
Sophie Elsworth írónő pénteken a Sky News-ban nyilatkozott Markle-ről, és azzal érvelt, hogy „megszállottja a médiában való szereplésnek” és „uralja a címlapokat”. „Nehezen hiszem el, hogy nem megy el a koronázásra, mert az a nő egyszerűen megszállottan imádja magát" - mondta Elsworth, majd hozzátette: a britek „örülnek", hogy az egykori színésznő „jól távol marad" az ünnepségtől.
Milliókat kaszáltak
Harry herceg nem biztos, hogy visszaér kisfia születésnapjára
Elsworth szerint „jó döntés”, hogy Markle nem lesz ott, tekintve, hogy a néhai királynő tavalyi jubileumi eseménye sem végződött túl jól, a britek ugyanis már egy ideje megvetik a párt. A koronázásra hónapokkal azután kerül sor, hogy Harry herceg “Tartalék” című botrányos könyve megjelent, illetve a Harry és Meghan Netflix dokusorozat sem váltott ki "túl pozitív" reakciókat a királyi család részéről.
Markle és Harry állítólag 100 millió dolláros szerződést kötött a streaming szogáltatóval a hat epizódból álló műsorukért, míg a Harry herceg memoárja minden idők leggyorsabban elkelt könyve lett. „Ez a fickó óriási károkat okozott a királyi családban, és egy vagyont keresett vele” – mondta Elsworth Harry hercegre. „Szégyellje magát! Remélhetőleg legalább a koronázáson normálisan viselkedik majd…” - fejtette ki véleményét Elsworth.
Közeleg a koronázás, tudj meg többet róla:
