Miley Cyrus élete teljesen megváltozott, de nem a házasság miatt - Interjú a popsztárral

Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Habár Miley polgárpukkasztó személyisége sokat finomodott az elmúlt években, a popprovokátor még mindig keresi önmagát, nyíltan, a világ szeme láttára – pont úgy, ahogy ő szeretné. Fotó: Ryan McGinley

Miley Cyrus
Fotó: Ryan McGinley

Tavaly novemberben Miley Cyrus és Liam Hemsworth közös malibui otthona, amin két malaccal, két lóval, négy macskával és hét kutyával osztoztak, porig égett. Majd másfél hónappal később, karácsony környékén ő és Hemsworth összeházasodtak. Még mindig próbálja megérteni, hogyan vezetett egyik dolog a másikhoz.

Cyrus a katasztófa idején töltötte be a huszonhatodik évét, a Hannah Montana Disney-sorozat pedig, ami híressé tette, tizenhárom éves korában indult. Ez azt jelenti, hogy most már fél életét a nyilvánosság előtt élte le – tinibálványból lett popsztár, ikon, majd kiközösített, aztán újra népszerű. Volt három listavezető lemeze, több mint kilencvenkét millió követője van Instagramon, és ez a szám egyre csak nő. Amikor bejelentette, hogy férjhez ment, még aznap közel négyszázezer új követője lett. Ez nem az első eset volt, amikor a nyilvánosság elé tárta magánéletét. Valójában mindig ezt teszi.

A Hannah Montanától mostanáig Miley Cyrus nagyjából minden létező figyelmet megtapasztalt, amire a világ képes– "egymillió szempár pillantásának súlyát érzed magadon, olyan emberekét, akik nem tudják, milyen érzés, ha nagyító alatt figyelnek és kritizálnak, mint minket"- mondta barátnője és volt gyereksztár kollégája, Ariana Grande. Cyrus ugyanakkor azt is megtanulta, hogyan tűnjön el szem elől, ha épp szükséges. Tavaly egyszerű terve volt: elbújik Malibun, dolgozik az új lemezén, eléldegél a kutyáival, malacaival és a "túléléshez szükséges partnerével", ahogyan Hemsworth-re hivatkozott, mielőtt még férjnek szólította volna, ahogy most teszi. De aztán jött a tűz, ami elűzte Malibuból, és az esküvő, ami visszahozta a nyilvánosság elé. Miley ekkor egy olyan élethelyzetben találta magát, amiről nem tudta, miként beszéljen. "Ez életemnek egy nagyon bonyolult szakasza, még számomra is" – mondja.

Újratervezés
Miley jelenleg szülővárosában, Nashville-ben él, nem messze a gyerekkori otthonától. Találkozásunkra azonban Miamiban kerül sor, mert éppen erre járt egy fotózás miatt, és meglátogatta Gianni Versace régi házát is. Versace kúriája ma már egy szálloda, az egyik privát ebédlőtermében találkozunk. A sztár az alkalomhoz illően öltözött: vintázs Versace kaftán, papucs, karóra, fülbevaló, és egy óriási Medusával díszített vintázs Versace gyűrű. Cyrus-szal beszélgetni olyan, mintha az ember a rádióadók között keresgélne, és minden csatornáról csak egy-egy részletet kapna el valamilyen számból. "Nagyon örülnék, ha simán elmagyarázhatnám, hogy hol tartok éppen, például a házasságomban, vagy hogy miről szól a lemezem, de az az igazság, hogy nagyon sok dalt megírtam már ehhez a lemezhez még mielőtt leégett volna a házam, aztán az egész életem teljesen megváltozott".

Hemsworth volt az, aki a közös házukat vette, még mielőtt megismerkedtek volna. De mint később kiderült, Cyrus volt ott hamarabb. "Ez egy olyan sztori, amit kitalálni sem lehetne. Az első lemezt, amelyet nem Hannah Montanaként, hanem Miley Cyrusként készítettem, nagyrészt ebben a házban vettem fel". Matthew Wilder producer lakott ott korábban, a stúdiójában dolgozott együtt az énekesnővel. Évekkel később, miután Hemsorth-szel randizni kezdtek, majd szakítottak, a férfi megvásárolta ezt a telket anélkül, hogy tudott volna bármit is az előéletéről. "Megjelent, készen állva, hogy beköltözzön. A volt tulajdonosok még pakolták ki a garázst, és előkerült mindenféle régi cucc, rajtuk az én arcommal. Liam meg nem értette, mi a fene történik".

"Az otthonunk elvesztése sokkal inkább megváltoztatott bennünket, mint az, hogy összeházasodtunk"

Később, mikor újra összejöttek, Miley is beköltözött a házba. Voltak műtárgyaik is, és Cyrus zenéjének nagy részét itt tárolták. Laptopok, merevlemezek, tele információval, de még kézzel írott dalszövegek is akadtak a gyűjteményben. Amikor a tűz kigyulladt, Miley éppen Dél-Afrikában volt, a Black Mirror egyik epizódját forgatta. Hemsworth-nek még annyi ideje maradt, hogy az állataikat kimentse, aztán, ahogy több mint ezer ház lakójának a környéken, minden egyebük odaveszett. "Azon az estén fogtam a naplómat és elkezdtem írni mindent, ami bennem volt. Sok egymással ellentétes érzés viaskodott bennem. Először azt éreztem, hogy ezen soha nem fogok túljutni. Nyilván ilyen helyzetben mindenki így van ezzel, de aztán meggyógyulunk és elfogadjuk, ami történt. Soha nem fogok örülni neki, hogy az a sok emlék, fotó, és minden egyéb, amihez kötődtem, odalettek. Ugyanakkor ennek a tapasztalatnak köszönhetően nagyon erőteljesen megéltem, hogy milyen hús-vér embernek lenni". Az is, hogy Hemsworth-szel összeházasodtak ennek az eredménye. "Miután megtapasztalsz egy ilyet, mint amin mi keresztülmentünk, az örökre összeköt titeket.".

Hogy más érzés-e házasnak lenni, mint együtt járni? "Egyáltalán nem. Az otthonunk elvesztése sokkal inkább megváltoztatott bennünket, mint az, hogy összeházasodtunk". De akkor miért tették? "Mindig is közös gyűrűt hordtunk, és nekem egyáltalán nem volt rá szükségem, hogy hivatalossá tegyük azt, ami köztünk van. Talán tényleg régimódi dolog házasodni, de az amiért mi tettük, egyáltalán nem az szerintem. Sőt, szerintem kifejezetten egy New Age-es dolog, hiszen újra definiáljuk a házasságot: megmutatjuk, milyen egy queer embernek heteroszexuális házasságban élni. Az identitásom fontos része az, hogy queer vagyok, és büszke is vagyok rá. Az emberek emberekbe szeretnek bele, nem nemekbe, nem a külsőbe. Amibe én szerelmes vagyok, az szinte már csak spirituális szinten létezik. A mai fiatalok párkapcsolatainak nincs már túl sok köze a szexualitáshoz és a nemekhez. A szex és a nemi identitás az egésznek csak kis szelete, szinte irreleváns már a párkapcsolatokban". Úgy tűnik, mintha a házasságban egyfajta stabilitást keresne. "Igen. Anélkül, hogy azt érezném, mindössze attól, hogy megházasodtam, már minden rendben lesz. Sokan gyógyírként használják a házasságot, ez sem jó. De ahogy a kedvenc nőm a világon, Hillary Clinton mondta: együtt vagyunk erősek. Ettől mindig elérzékenyülök. Kit érdekel, hogy ő fiú, hogy én lány vagyok, vagy ha ő is lány – ki a fenét érdekel? Együtt tényleg erősebbek vagyunk. Az egyes a legmagányosabb szám".

25 elfeledett dal a 2000-es évekből, amiket tuti te is imádtál

25 elfeledett dal a 2000-es évekből, amiket tuti te is imádtál

Tudatosabban élni
Cyrus nyáron tervezi kiadni az új albumát. "Vannak benne pszichedelikus és pop elemek, és inkább a hiphop felé hajló dalok is. Ahogy szeretem a nemi identitás nélküli létezést, úgy ezt az eklektikusságot is szeretem a zenében. Ez az album olyan dolgokból fog összeállni, amit eddigi karrierem során csináltam - mint egy mozaik". A lista, hogy Miley Cyrus eddig mi volt, elég hosszú. Az első Hannah Montana lemez 2006-ban jött ki, amikor még egy gyerek volt, akit az édesanyja, Tish menedzselt, és a napjai forgatásokkal teltek az édesapjával, Billy Ray-jel közösen, aki szintén szerepelt a sorozatban. "Nem csoda, hogy kicsit megbolondultam pár évre", mondja most már nevetve. "A szüleim lazák, mindkét szülőm nagy füves, emlékszem egyszer a Hannah Montana producerei ordibáltak rám, mert azt hittek füveztem az öltözőben. Marhára nem én füveztem, mondtam, hogy menjenek és kopogtassanak az apám öltözőjének az ajtaján, és persze ő füvezett".

Miley Cyrus
Fotó: Ryan McGinley

Miley apja és keresztanyja, Dolly Parton is countryzenészek voltak, ebből a stílusból pedig sokat átvett ő is, amit még mindig hallani a hangján. A 2013-as MTV VMA fellépése már popkulturális referenciapont, és még az amerikai elnök is felfigyelt rá. Miley épp a New York-i Trump Towerben szállt meg ekkor, és másnap felhívta maga Donald Trump, hogy gratuláljon a twerkelős előadásához. "És most ő az elnökünk"- mondja Miley sóhajtva. "A választások előtt azt mondtam, hogy elköltözöm, ha elnökké választják. Mindannyian csomó mindent mondtunk, amit nem gondoltunk komolyan. Mert tényleg azt hittük, az emberek hallgatni fognak ránk. Talán megértik, hogy milyen romboló lesz az országra nézve, ha Trumpot szavazzék meg. Nem értették meg. De ha én elköltöznék, az mégis mit segítene? Politikai aktivistaként továbbra is büszke lennék magamra, ha elbujdosnék és itt hagynék mindenkit, hogy egy totál rasszista, szexista elnök uralma alatt éljenek? Nem! Nem várhatjuk el, hogy mindenki megvédje magát".

"Most már szeretném tudatosabban élni az életemet."

A 2013-as Bangerz album legnagyobb slágere, a Wrecking Ball tette őt igazán nagy popsztárrá. Cyrus tudja, hogy könnyebb dolga volt, mint elég sok más előadónak, akinek a semmiből kellett felküzdenie magát a csúcsig, ahogy például Pharrell Williamsnek. "Pharrell és Mike Will Made It, akik közreműködtek ezen az albumon 100 százalékban maguknak köszönhetik a sikerüket. Nagyon inspiráló a társaságukban lenni. Emiatt én is sokkal inkább a saját lábamon akartam állni". Ez pedig úgy nyilvánult meg nála, hogy különböző dolgokkal kísérletezett. 2015-ben kiadta a Miley Cyrus & Her Dead Petz című albumát teljesen ingyen a Soundcloudon, egy laza, félig-meddig pszichedelikus rocklemezt, amint a Flaming Lips-szel közösen készített. 2017-ben jelent meg a Younger Now, aminek a dalszövegeit és a zenéjét is ő szerezte. "Nem szívtam és nem partiztam, egy évig teljesen tiszta voltam. Mégis, épp annyira voltam polgárpukkasztó, mint bármikor máskor azelőtt. Még mindig szokatlan ugyanis, hogy egy női előadó azt mondja, saját magam írom a dalaimat, és a szövegeken sem szeretnék senkivel osztozni. Csak le akarom írni, amit érzek". Tavaly év végén vette fel a Nothing Breaks Like A Heart dalt Mark Ronsonnal. Újra bekerült a rádióba, a tévébe, és alaposan átgondolta, hogy mi is a szerepe egy popsztárnak 2019-ben. "Szeretem, amikor a popkultúra találkozik a politikával. Főleg most, amikor szerintem a popkultúra és a politika egy és ugyanaz. Egy sztárból csináltunk elnököt. Az emberek hallgatnak arra, hogy mit mond egy híresség, jobban, mint arra, hogy mit mond egy aktivista. Szóval, fontos kérdés, hogy ha sztárként megvan erre a lehetőséged, akkor vajon mit fogsz mondani?"

Miley Cyrus és Liam Hemsworth megint elrabolják a szívedet legújabb vörös szőnyeges megjelenésükkel

Miley Cyrus és Liam Hemsworth megint elrabolják a szívedet legújabb vörös szőnyeges megjelenésükkel

A válaszok percenként változnak, és maga az énekesnő is elismeri, hogy az egyetlen dolog, ami nem változik benne az az, hogy milyen gyorsan meggondolja magát. "Ha jól csinálod, akkor minden, amit létrehoztál, megmaradhat, miután te már rég nem vagy itt. Vegyük csak ezt a termet, ahol ülünk. Versace halott, de a szelleme még mindig itt van" - mondja Cyrus az interjú végéhez közeledve. Hamarosan kilép az ajtón, és a hotel előtt lekapja egy lesifotós, a vintázs Versace kaftán egy picit meglebben a szélben, aztán máris lehozzák a lapok, hogy az énekesnő terhes, mert az ilyen sztárok életében egyetlen kis fuvallat is képes hatalmas viharokat kavarni a bulvársajtóban. "Van ez a könyv, a címe Felszabadított lélek. Teljesen a megszállottja voltam. Van benne egy rész, amikor az olvasónak el kell vonulnia egy csendes helyre, és csak azt figyelnie, milyen gyorsan cikáznak a gondolatai. Elképesztő dolgok jutnak az ember eszébe másodpercenként. Én pedig hajlamos vagyok hagyni, hogy ezek az őrült gondolatok vezessenek. De most már szeretném tudatosabban élni az életemet." – mondja ki a tökéletes végszót. Így legyen.

Zach Baron

A cikk a GLAMOUR magazin 2019. július-augusztusi számában jelent meg eredetileg.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szinte már félelmetes, mit okoz a cukor a testedben és a lelkedben!

Szinte már félelmetes, mit okoz a cukor a testedben és a lelkedben!

Értesülj elsőként legújabb híreinkről

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Parfüm horoszkóp: találd meg a tökéletes illatot a csillagjegyed szerint

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Megérkezett a plüss bob hajtrend, a csendes luxus megtestesítője

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

Nem is gondolnánk, milyen sok embernek segíthetünk plazmaadással (x)

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

C-vitamin tippek – Így szedd, hogy fittebb légy (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel látványos eredményt érhetsz el (x)

Szabadulj meg a szarkalábaktól: ezzel az otthoni kezeléssel látványos eredményt érhetsz el (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)

Ez az új illatpáros hihetetlenül érzéki - próbáljátok ki Ti is! (x)