ÓÓÓ! Miley Cyrus megmutatta az első csókját Liam Hemsworth-szel

2017. július 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindennapra jut egy világnap, a sörfőzők, a természetben jógázók, a kancsik és a hülyén járók is megünnepelhetik magukat az év egy napján. Ezek a világnapok annyira elszaporodtak, hogy képtelenség észben tartani, hogy éppen mit is kellene ünnepelni. Szerencsére a sztárokban lehet bízni, hogy a legfontosabbakra felhívják a figyelmünket.

Mi például teljesen elfelejtettük, vagy soha nem is tudtuk, hogy július 6-án a csókolózás világnapját ünnepelhettük volna. Szerencsére azonban Miley Cyrus alaposan megünnepelte a nagy napot, és az Instagram oldalát elárasztották a csókos fotók.

Olvastad már? 8 sztár, akik filmben csókolóztak életükben először

Többek között például megmutatta az első Liam Hemsworth és közte elcsattant csókról készült fotót. Igen, hiszen a pár 8 évvel ezelőtt Az utolsó dal című film forgatásán találkoztak. Az első csók pedig munkaköri kötelesség, de elég jól sikerült, hiszen, bár voltak vargabetűk a szerelmükben, de most minden a legnagyobb rendben van! A visszaemlékező fotó, pedig nagyon cuki!

Csók a kutyusnak:

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A kiss for Emu! #128139;#10084;#65039;#128139;#10084;#65039; #InternationalKissingDay Miley Cyrus (@mileycyrus) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 6., 09:24 PDT

Csók Maccának:

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> A kiss for Paul @paulmccartney #128139; #sgtpepperslonelyheartsclubband #InternationalKissingDay Miley Cyrus (@mileycyrus) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 6., 10:32 PDT

És egy régi csók Liamnek:

data-instgrm-version="7" style=" background:#FFF; border:0; border-radius:3px; box-shadow:0 0 1px 0 rgba(0,0,0,0.5),0 1px 10px 0 rgba(0,0,0,0.15); margin: 1px; max-width:658px; padding:0; width:99.375%; width:-webkit-calc(100% - 2px); width:calc(100% - 2px);"> Happy #InternationalKissingDay! #128139;#128139;#128139; Our first smooch 8 years ago! #10084;#65039;#10084;#65039;#10084;#65039; Miley Cyrus (@mileycyrus) által megosztott bejegyzés, 2017. Júl 6., 09:22 PDT

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom