Nagy Ervin az eddigi legédesebb fotót osztotta meg kislányával

2023. május 5.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Nagy Ervin és Borbély Alexandra szerelmét és életét az ikreik októberi érkezése a lehető legvarázslatosabbá tette – mi pedig azóta is minden egyes alkalommal olvadozunk, amikor egy édes tartalmat posztolnak a családi életükről. Ezúttal Borbély Alexandra rakott ki egy képet Ervinről, ahogyan édes babáik egyikét, pontosabban Elzát tartja.

Borbély Alexandra és Nagy Ervin a Testről és lélekről című film forgatásán szerettek egymásba
Nagy Ervin álomszép fotót posztolt az Instagramra
Fotó: Dominique Charriau/Getty Images

Nagy Ervin és kislánya bámulatosan mutatnak együtt ezen a fényképen – az apuka arca pedig egyértelműen világra szóló és végtelen szeretetről árulkodik. Az aranyos momentumot egyébként egy másik médium fotózásának kulisszái mögött kapta lencsevégre Borbély Alexandra – és milyen jól tette, hiszen így ma is van miben gyönyörködnünk.

Nagy Ervin imádja a lányait

A családi idillről és a szülői lét nehézségeiről nemrég az egy a Fókusznak adott interjúban meséltek, a beszélgetés során Nagy Ervin egy olyan titkára is fény derült, amiről még feleségével sem beszéltek korábban. „Nem tartom még kizártnak, hogy majd esetlegesen még megzavarjuk ezt az arányt egy fiúval, de erről még nem beszélgettünk” – árulta el egyik legnagyobb titkos vágyát az apuka.

„Nem akarok fiút, meg semmi ilyesmi, de azért... egy fiú jó lenne” – viccelődött akkor. Lehetséges, hogy Ervin lerántotta a leplet titkos vágyáról, miszerint egy napon szeretne egy fiú gyermeket is, de az biztos, hogy nagyon imádja lányait – mindhármat.

Magyar sztárok, akik a színpadon szerettek egymásba

Magyar sztárok, akik a színpadon szerettek egymásba

„Én imádom, hogy az első kislányommal is megtaláltam a hangot, és én imádtam, hogy lányom van, úgyhogy az, hogy a sors még elkényeztetett, az külön öröm” – fejtette ki érzéseit a lányos apuka, akit most már négy nő vesz körül. A testvértrióról nemrég egy megható képet is megosztott az Instagram oldalán. „Összes lányom egy képen...” – írta.

Merülj el a sztárok nagyon izgalmas életében:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

glamour plusz ikon Dr. Schwab Richárd: „A közösség ereje erősebb, mint bármely étrend vagy edzésterv”

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nincs ajándékötleted? Így lesz a bizonytalanságból tökéletes karácsonyi meglepetés (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)