Rém kellemetlen: Ezt gondolja a Netflix Meghan Markle munkásságáról

2026. március 12.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egy Netflixhez közel álló forrás nemrég őszintén nyilatkozott arról, hogy a streamingóriás mit gondolt pontosan Meghan Markle bizniszéről. Harry herceg felesége és a cég nemrég függesztették fel együttműködésüket, most az is kiderülhetett, miért.

Szűk egy hete derült ki, hogy Meghan Markle 12 hónap együttműködés után megszakította a partnerségét Netflixszel. Cégük szóvivője jelentette be, hogy Harry herceg felesége úgy döntött, lekvárokat és borokat forgalmazó As Ever márkájának a továbbiakban nincs szüksége a Netflix támogatására, önállóan tervez tovább működni. „Izgalmas év áll előttünk, és alig várjuk, hogy erről többet is megoszthassunk majd veletek” - fogalmaztak a közleményben. És hogy erről mi a véleménye a másik oldalnak?

A Daily Mail szerint úgy vélték a központban, hogy a sussexi hercegné lekvárbiznisze egyszerűen „nem illett” a piacra, és a vásárlók „nem mutattak érdeklődést” iránta, a streamingszolgáltatónál pedig „nem voltak elégedettek”. A Netflix forrása a magazinnak azt is elmondta, hogy Meghan úgy érezte, „túl óvatosak” voltak As Ever márkájával kapcsolatban, és ezzel visszatartották őt.

A névtelenséget kérő nyilatkozó szerint a Netflix azt is fontolóra vette, hogyan tudná értékesíteni az As Ever termékeket két új üzletében (Philadelphiában és Dallasban), ám ez végül soha nem történt meg. „Nem voltak elégedettek azzal, hogy senki sem törődött igazán a márkával – ezért amikor a Netflix House-ban As Ever területeket akartak létrehozni, nem volt rá igény" – állította a forrás. „Egyszerűen nem illett a Squid Game-hez, a Stranger Things-hez vagy a Bridgerton-hoz, ahogyan azt remélték.”

A Netflix udvariasan fogalmazott

Persze nemcsak egy név nélküli forrás nyilatkozott az ügyben, megkeresték magát a Netflixet is, akik pénteken közleményt adtak ki, amelyből kitűnik, hogy soha nem állt szándékukban hosszú távon támogatni Meghan Markle életmódcégét.

Új filmjének stábja elárulta, milyen ember valójában Meghan Markle

Új filmjének stábja elárulta, milyen ember valójában Meghan Markle

Azonban nagyon udvariasan fogalmaztak: „Ahogyan azt mindig is terveztük, Meghan tovább fogja fejleszteni a márkát, és önállóan viszi tovább a következő szakaszba. Alig várjuk, hogy megünnepelhessük, hogy visz továbbra is örömet a háztartásokba szerte a világon”.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom