Nézd, hogy fogja Miley Cyrus Liam Hemsworth karját! Mi ez, ha nem szerelem?

2016. április 17.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Egyszerűen beleőrülünk, hogy nem tudjuk, pontosan mi történik Miley Cyrus és Liam Hemsworth között.

Tavaly késő ősszel repültek fel az első pletykák azzal kapcsolatban, hogy a vitatott magánéletű popsztár és az ausztrál színész között ismét felmelegedett a kapcsolat. Sokáig nem akartunk hinni a szóbeszédeknek, azokat az elkapott teóriákat pedig miszerint Ausztráliában karácsony környékén egybe is keltek volna, teljességgel elutasítottuk.

Lassan már kezdtünk azonban megbékélni azzal a gondolattal, hogy talán mégiscsak ismét eljegyezték egymást, erre fel meg a héten Liam Hemsworth pillanatok alatt törte össze a szívünket, amikor kiderült mit nyilatkozott egy hónapja az egyik ausztrál magazinnak: " Nem vagyok eljegyezve, nem".

Persze ez rengeteg kérdést vonz maga után, többek között azt is, hogy akkor egyáltalán együtt vannak-e Miley-val vagy sem. Nos, amióta ez az egész találgatás beindult, egyetlen egyszer lehetett őket együtt látni, igaz semmilyen testkontaktus nem volt akkor köztük, úgyhogy még akár egy baráti ebédről is szó lehetett volna. Viszont most újabb fotók készültek a két sztárról, és ezek láttán már senki sem gondolhatja azt róluk, hogy csak barátok.

Nézd csak, hogy kapaszkodik Miley Liam karjába. Nem hiszed? Megmutatjuk közelebbről is.

miley cyrus, liam hemsworth
Fotó: Northfoto

És hátulról is, hogy jól lásd.

miley cyrus, liam hemsworth
Fotó: Northfoto

Na, most akkor mi van szerinted köztük?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom