Nyerj páros belépőt a Papírvárosok premier előtti vetítésére!

Ez is érdekelhet

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

2015. július 16.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mi már láttuk a Papírvárosokat, és alig várjuk, hogy veletek is megosszuk az élményt, éppen ezért most felajánlunk a Magneoton jóvoltából egy páros belépőt a nyár legszuperebb tini filmjének a premier előtti vetítésére.

Sok-sok humor, egy kis romantika, de még több önismeret szorult a közel két órába, amit John Greene sikeres regényéből remek hozzáértéssel vitt a mozivászonra Jake Schreier. Lehetsz akár a tízes, a húszas vagy a harmincas éveidben, a Papírvárosok biztosan benned is fel fogja eleveníteni a gimis éveket, az első szerelmet, a nagy kalandokat – hiszen mindannyiunkban még mindig ott lapul valahol az az ügyetlen kamasz, akik egyszer voltunk. A Papírvárosok igazán felüdítő a mostanában valamiért nagyon trendi kalandfilmek sokaságában a "normális" tini problémákat feldolgozó témájával.

Reméljük, nektek is legalább ennyire tetszik majd, éppen ezért várjuk helyes válaszotokat a páros belépőért cserébe a következő kérdésre:

Mi volt John Greene előző regényének a címe, amiből ugyancsak nagyon sikeres film készült?


A helyes választ megtalálod a GLAMOUR aktuális július-augusztusi számában, és a kétszemélyes belépőt azok között sorsoljuk ki, akik holnap, azaz július 17-én 14.00 óráig elküldik a glamour@glamouronline.hu emailcímre. A premier előtti vetítés időpontja július 28.

Addig is készüljetek a Papírvárosokra a film szuper filmzenéjével, melyre már lecsaphattok a Magneoton oldalán. A Papírvárosok az Intercom forgalmazásában július 30-tól országszerte elérhető a mozikban.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)