Pálos Hanna: „Dolgozom azon, hogy az érzelmeimet ne csak a szerepeimen keresztül tudjam megélni”
Halász Rita Margó-díjas könyvéből, a Mély levegőből készített megrázó erejű monodrámát, amely látszólag egy válás témáját járja körbe, de valójában egy nő, egy anya önismereti utazása is. Pálos Hanna színésznővel beszélgettünk.
Ezeket láttad már?
Korábban érkezik az interjúra, kihasználva azt a rövid időt is amíg vár rám, belefeledkezik az olvasásba. Próbáról jön, interjú után pedig megy a fiáért. Pálos Hanna alapvetően zárkózott, nem szívesen tárulkozik ki, és sajnálja azokra a dolgokra az időt, amelyek nem képviselnek valamilyen értéket. A monodráma kapcsán – amely egy független produkció – kérdeztük a pályafutása kezdete óta a Katona József Színház társulatát erősítő színésznőt.
Mit próbálsz éppen?
Most kezdtük el Ascher Tamás rendezésében, Goldoni Egy nyár című színdarabját, ami tulajdonképpen egy trilógia, de Török Tamara dramaturggal egy darabot kovácsoltak belőle.
Kit játszol ebben?
Brigidát, egy szolgálólányt. Még viszonylag friss a folyamat, nem tudok még sokat a szerepemről.
Te annak idején Máté Gábor osztályába jártál, ebből adódóan teljesen egyértelmű volt, hogy a Katona József Színházba fogsz szerződni?
Egyáltalán nem. Szinte biztos voltam benne, hogy valamilyen független társulathoz fogok szerződni. Nehéz a lényemet kategorizálni, sokszor kaptam kritikának még a főiskolán, hogy olyan furcsa vagyok, nehéz nekem szerepet adni, mert nem vagyok naiva, de domináns díva sem, – ez is volt a témája a szakdolgozatomnak, hogy van-e egy színésznek önmagában jelentése, vagy inkább az határozza meg, hogy kik között van. Nem ringattam magam abban az álomban, hogy majd egyenes úton besétálok a Katonába. Akkor úgy láttam, hogy egy kőszínház társulatában határozottabb szerepköröket képviselnek a színészek, és én abba biztos nem férek bele.
Trokán Anna: „A nők csodálatosak, ugyanakkor néha kegyetlenek is egymással”
Több mint tíz éve vagy a Katonában, tehát az elmúlt időszak alapján mondhatni, hogy a valóság felülírta a magadról alkotott képet.
Igen, egyértelműen. Nagyon örültem és szívesen jöttem ide. Kellett pár év, hogy megtaláljam a helyem és most már jól érzem itt magam. Elég széles skálán mozognak a szerepeim.
Az új bemutatóddal együtt nyolc darabban játszol. Hogyan tudod az estéket ügyesen összeegyeztetni, mióta édesanya vagy?
Ez egy nagy logisztikai feladat, de szerencsére nagy a családom, sok segítséget kapok és a fiam is elég jól viseli a sokszínű hétköznapokat. Ősztől iskolás lesz, és szeretném, ha majd kevesebbet lennék a színházban, hogy mellette lehessek ennél a fontos változásnál. Egészen kiskorától kezdve hozom be magammal, szerettem volna, hogy megismerje ezt a világot és amikor esténként azt mondom neki, hogy most elmegyek a színházba, akkor el tudja magában helyezni, hogy az mit jelent.
Az apukája is színházrendező, szóval volt már világításpróbán is. Ha adna rá jeleket, hogy neki nem komfortos ez a közeg, akkor biztos távol tartanánk, de úgy érzékelem, hogy ő inkább a varázslatot és a csodát látja. És persze vannak sűrűbb és nehezebb időszakok, sok lelkiismeret-furdalással. De hiszem, hogy ezt az életet ő is választotta, tudta hova születik.
Azzal, hogy sokat van veled a színházban, nem jelölöd ki számára az utat?
Nem hiszem. Többet van színházban, mint általában egy gyerek, de nem rengeteget. Több felvonásos bábjátékokat ad elő otthon, de nagyobb társaságban, idegen emberek előtt nem szeret szerepelni. Kreatív gyerek, különlegesen bánik a mesékkel és a történetekkel, fontosak neki, és remélem olyan élete lesz, amiben ezek mindig helyet kapnak.
Szigorú anya vagy, vagy inkább kenyérre kenhető?
Az anyai jelenlét egy hosszú-hosszú tanulás és egy önismereti képzés, mert mindig új helyzetek adódnak, új konfliktusok, amiket meg kell oldani. A változás folyamatos és nyitottnak kell maradni és úgy reagálni. Szerintem alapvetően egy játékos és idétlen anyukának számítok, akit néha a fél játszótér kerget; de váratlanul el tud fogyni a türelmem és egy apró dolgon is képes vagyok felhúzni magam.
Mentes Júlia, színésznő tizennyolc évesen még kereste a helyét, ma már nem kérdés, hogy a színpadra született
Arra törekszem, hogy ezeket a pillanatokat időben észleljem, és időben mondjam, hogy nem! A nemet mondás képessége az egyik legösztönösebb tudásunk; az első szavak egyike, amit megtanultunk, és aztán szépen lassan elfelejtjük. Olyan anyuka szeretnék lenni, aki megtanítja a fiát, hogyan álljon ki magáért ebben az egyre zavarosabb világban.
Ősszel létrehoztál egy csodálatos előadást, a Mély levegőt, amely alapvetően egy válás történetét dolgozza fel, de valójában jóval túlmutat ezen. Miért volt fontos neked ez a független előadás?
Valamelyik karantén alatt olvastam a regényt, és megszólított. Aztán sokáig tartogattam magamban, de tavaly ősszel eljött egy pont, amikor úgy éreztem, ezt most el kell mesélnem. A Katona József Színháztól független produkcióként szerettem volna létrehozni; egyrészt azért, mert nem tudtam, hogy képes vagyok-e rá, hogy ez sikerülni fog-e, és nem akartam, hogy kudarc esetén, azokhoz a falakhoz kötődjön, ahova nap, mint nap bejárok.
Tóth Katica: „Az elmúlt két évben, amióta szingli vagyok, nekem is nehézséget jelent a párkeresés"
Másrészt saját magamat is szabadabbnak éreztem azáltal, hogy minden szabályt én alakíthatok. Orlai Tibor, aki az előadás producere, az első pillanattól kezdve nyitott volt, bízott bennem. Olyan ritmusban zajlott a próbafolyamat, ahogy nekem volt kényelmes, olyan emberekkel, akik között teljes biztonságban tudtam dolgozni.
Mekkora váltás volt ez a korábbi szakmai létedhez képest?
Hatalmas. Elsősök voltunk a Színművészeti Egyetemen, amikor Máté Gábor és Dömötör András osztályfőnökök azt kérték, hogy mint a Sirály című színdarabban Trepljov, mutassuk meg egy jelenetben, milyen színházat képzelünk el magunknak. Mi az a forma, ami miatt színészettel szeretnénk foglalkozni.
Ebben a feladatban, azt fogalmaztam meg, hogy mélységes tisztelettel elfogadom a kőszínházat, megtanulom és elsajátítom, ami fontos, és majd egy pici térben, személyesebb keretek között megcsinálom a saját színházamat. A Mély levegő bemutatóján, hirtelen rájöttem, hogy tulajdonképpen ez volt, amit én ott beígértem magamnak. Most jött el az a pont, hogy szeretném magam egy egészen másfajta módon kipróbálni; nemcsak színésznőként, hanem alkotóként is.
Menniyre izgalmas ez a kitekintés neked a megszokott, biztonságos burokból, ami több mint egy évtizede körülvesz?
Az egyik legizgalmasabb dolog most az életemben. Azt hiszem, hogy azért is, mert túlléphettem valamin, ami eddig voltam, amit magamról ismertem, és egy olyan szituációban próbálhattam ki az ötleteimet, a gondolataimat, amikor én felelek mindenért. Szeretem használni az agyamat minden készülő produkciónál, nekem az alkotás egyfajta intellektuális játszótér is.
A Katonában bátran mondhatom az ötleteimet, de a végső döntéseket nem én hozom meg. A Mély levegő esetében, bár elég erős elképzeléseim voltak mind a szövegről, mind a látványról, de szükségem volt egy olyan alkotócsoportra (Zsigó Anna dramaturg, Keresztesova Veronika látvány, Csizmás András zene), akikben megbíztam emberileg és szakmailag. Minden kérdést megvitattunk közösen, de a felelősség egyértelműen rajtam volt.
Hámori Gabriella: „Fontos lenne, hogy a felesleges dolgokról le tudjunk mondani”
Ettől nem lett rajtad nagy a nyomás?
Nem éltem ezt meg teherként, inkább örültem, hogy gyakorlom, hogy mire mondom azt, hogy nem, és mire mondom azt, hogy igen. Hogy bele merjek állni, hogy ha valamit én így gondolok, azt vigyem végig, és aztán persze derüljön ki, hogy az jó vagy rossz. Fantasztikus próbafolyamat volt, elképesztő szabadság! Volt egy hét, amikor Csizmás András (az előadás zeneszerzője) lakásán próbáltunk; én mondtam a szöveget, ő hallgatott engem és improvizált. Nyilvánvaló, hogy ez a fajta szabadság egy kőszínházban nem feltétlen tud az emberrel megtörténni.
Meg kellett érned erre a feladatra?
Valószínűleg igen.
Most, hogy ezt kiválóan abszolváltad, nem jött meg a kedved ehhez a fajta alkotáshoz?
Abszolváltuk. Szeretnék többes számban beszélni, és megemlíteni például Bartha Máté fotográfus-dokumentumfilmest is, aki az előadás plakátját készítette. Tavaly áprilisban, a Hajós Alfréd uszodában, bár sütött a nap, de 14 fokban beugrottunk a medencébe és két órán keresztül, néha fulladozva és dideregve készítettük a fotókat.
Ungár Anikó: „Az anonim, kamu profilokról érkező véleménynyilvánításra nem vagyok kíváncsi, nem érdekel, és nem is befolyásol”
Ahhoz, hogy higgyek ebben az ügyben, segített, hogy egy ennyire elismert alkotót is be tudok rántani a produkcióba. Talán korai lenne most még mindent elárulnom; de az önbizalmam megjött ahhoz, hogy ha valami érdekel, abba most már bátran bele fogok állni. Amin most dolgozom, az még kezdetleges fázisban van, de nem feltétlenül a színház lesz a terepe. Egyszerűen megjött a kedvem, hogy az alkotás más területeibe is belekóstoljak. Úgy érzem, ez kiegészít engem, és teljesebbé tesz.
Mit csinálsz szívesen, amikor nem dolgozol?
Töltődőm, hogy legyen mondanivalóm. Megpróbálok élni, olyan dolgokat csinálni, amik másfajta koncentrációt igényelnek, mint a színház. Kirándulás, jóga, gőz, takarítás, barkácsolás. A legnagyobb szenvedélyem az olvasás, nemrég fejeztem be Karl-Ove Knausgård hatkötetes életművét, több éves kapcsolatunk záródott most le, amiről ő nem is tud. Sok magyar szerzőt is olvasok, jó látni, hogy milyen gazdag és erős a felhozatal.
A majdnem jó, de inkább közepes minőségű online sorozatok teljesen eltűntek az életemből. Sorozatfüggő vagyok. Voltam. Ha elkezdtem nézni, akkor azt végig kellett nézni, akár egy éjszaka alatt, mert nem tudtam abbahagyni. Másnap pedig a fáradtság mellett gyötört a lelkiismeret-furdalás, hogy megint mennyi időt kidobtam az ablakon. Ha van egy szabadnapom, és egész nap semmi mást nem csinálok, csak olvasok, akkor semmilyen rossz érzésem nincs. Elmerülni egy regényben tulajdonképpen egy önfejlesztés és meditáció is, feltölt és előre visz.
Palotás Petra: „Tizenhat éve Németország az otthonom, de a hazám mindig Magyarország marad”
Milyen a stílusod a hétköznapokban? Szeretsz öltözködni?
Úgy öltözködöm, hogy a játszótéren képes legyek csúszdázni és bújócskázni. Szóval a hétköznapokon sportos, kényelmes. Van egy időlimit, hogy mennyi időt töltök a ruhásszekrény előtt, azt hiszem ez nálam az átlagnál kevesebb. De nagyon szeretek kiöltözni, ha van rá alkalom. A színházban minden premieremre veszek egy ruhát vagy egy kiegészítőt, ami stílusában kötődik a szerepemhez és az előadáshoz.
Látom magam körül, hogy ez egy fontos kifejezésmód, hiszen az ember a stílusával, ruhatárával is üzen a világfelé, de nálam nincs ennek nagy jelentősége. És hát, nem panaszként mondom, de amikor egy színész délelőtt próbál és este játszik is, akkor folyton jelmezből ki- be ugrál, egész nap öltözködik.
Trill Beatrix: „Az ember néha nem is veszi észre, hogy milyen szerencsés”
Jól gondolom, hogy a közösségi médiának sincs nálad különösebb jelentősége? Merthogy nincs is saját oldalad.
Mindig azt képzelem, hogy egyszer majd kihúznak egy hatalmas nagy konnektort, és ez onnantól nincs. Nem tesz jót az egómnak az online tér. Az időt is sajnálom rá, ugyanakkor nem érzem úgy, hogy igazi érték lenne, amit képvisel. Elfogadom, ha emiatt régimódinak tűnök. Közben meg látom, hogy mennyi mindenre lehet jól használni, egy-egy közösségi összefogásra; például az influenszerek által szervezett kiállás a Hősök terén. De valljuk be, hogy azért a figyelmet a legtöbben inkább reklámokra és maguk fényezésére használják. És ezzel nem ítélkezem senki felett.
Könnyen is beszélek, mert színészként csomó fotó, interjú kering rólam az interneten, ráadásul esténként kiállok emberek elé szerepelni, szóval, az igényem, hogy „látszódjak” kielégül. Az én likeom a taps esténként, ami nekem bőven elég. De biztos más lenne a helyzetem, ha szabadúszó lennék. És természetesen, ha a fiamnak telefonja lesz, akkor muszáj lesz követnem az aktuális közösségi oldalakat.
„Nem feltétlenül jár lemondással, ha megpróbálunk fenntarthatóbban vagy tudatosabban öltözködni” - Korn Anita, a Ruhastory megálmodója a GLAM Talks with Mérő Vera legújabb vendége
Mi vár rád még ebben az évadban?
A legfontosabb, hogy a Mély levegőt meghívták Berlinbe, a Haus Ungarnba. Örülök, hogy a kint élő magyarokhoz is eljut az előadás. Nagyon izgalmas dolgok történnek ezzel a darabbal kapcsolatban, pár napja az orvosi egyetem előadótermében játszottam százötven embernek, most pedig egy magán meghívást szervezünk tizenöt főnek. A Jurányiban van egy állandó játszóhelyünk, és közben folyamatosan új helyszínekre is visszük, ahol teljesen más energiák és impulzusok érnek. Ez frissen tart, inspirál, és mindig másképp állítom a potmétereket magamon.
A Mély levegő Verája, az életében történtekre keresi a választ. Pálos Hanna már megtalálta?
Pálos Hanna most nagyon dolgozik rajta. Dolgozom azon, hogy az érzelmeimet ne csak egy szerepen keresztül, a színpadon tudjam teljes, százszázalékos magabiztossággal megélni, hanem hogy az életben ugyanúgy meg tudjam húzni a határaimat, és a saját érzéseimet ne elbagatellizáljam, hanem felvállaljam.
Merj végre igent mondani a saját igényeidre - és nemet mások elvárásaira