Ritka pillanat! Angelina Jolie mind a 6 gyerekét láthatod és még a szingli életről is nyilatkozott!

2017. szeptember 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Angelina Jolie új filmjének a First They Killed My Father című drámának premierjére vitte el mind a hat gyermekét.

Ritka pillanat ez, hiszen nem túl gyakori, hogy a gyerekek a nyilvánosság előtt mutatkozzanak ilyen szép számban.

Fotó: Profimedia

A színésznő most végre arról is nyilatkozott, milyen nehéz volt számára ez az egy év, ami Brad Pittel való válását követte. Tudja, hogy a nyilvánosság előtt úgy tűnik, minden a legnagyobb rendben van, de hatalmas erő kell ahhoz, hogy ezt a látszatott fenn tudja tartani és át tudja vészelni a napokat. Elmondása szerint nem élvezi a szingliséget, soha nem akart így élni, hiszen nincs ebben semmi jó, csak a nehézségeket tapasztalta meg.

Fotó: Profimedia

Ezentúl egészségi állapota is folyamatosan romlott az elmúlt időszakban, ezért állandóan figyelnie kell magát. Arcidegbénulása és magas vérnyomása sokszor megkeseríti az életét, de próbál minél pozitívabb lenni, stresszmentesen élni, hogy családjára ne hasson ki a sok negatív tényező.

Ezt olvastad már? Fúj!! Angelina Jolie és gyermekei skorpiókat, tücsköket és tarantulákat falatoznak!

Véleménye szerint a legfontosabb, hogy bármilyen rossz napod is legyen, mosolyogj sokat!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

A Z generáció nem viccel, ha alvásról van szó – berobbant TikTokon a sleepmaxxing

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Támogatott Tartalom

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Ünnepeld velünk az Answear 15. születésnapját és nyerd meg a saját Fashion Week élményedet!

Támogatott Tartalom