Tessék? Beyoncé lánya még csak 7 éves, de már díjat nyert dalszerzőként

2019. november 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Sokszor írtunk már róla, hogy Beyoncé és Jay Z 7 éves kislánya, Blue Ivy már most egy igazi jelenség. Természetesen a siker a génjeibe volt kódolva már az anyaméhben, hiszen születését követően azonnal sztár lett, sikere azóta pedig csak tetőzik.

Abba most inkább ne menjünk bele, hogy milyen hatással lesz rá felnőtt korában az, hogy már három, négyéves korától a rivaldafénybe kényszerült. De ezt leszámítva tény, hogy ő az egyik legstílusosabb és legédesebb sztárcsemete. Arról már korábban is hallhattunk, hogy az Oroszlánkirály lemezéről a Brown Skin Girl című dal szerzői között az ő neve is szerepelt. A dal születésében szülei elmondása szerint valóban nagy szerepe volt a kislánynak, valamint énekhangját is megcsillogtatta.

De most kapaszkodj meg, hétvégén a BET csatorna éves Soul Train zenés díjátadóját ez a dal nyerte a Ashford & Simpson dalszerzői díjat. Tehát a dal minden dalszerzője megkapta a díjat, így a 7 éves Blue Ivy is! Gratulálunk, csodalány!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Babát terveztek? A ciklusod is mesélhet arról, hogy „készen állsz-e”

Támogatott Tartalom

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le

Észrevétlenül kúsznak fel a kilók? Ez történik a testeddel, ha minden nap csak egy órával később fekszel le