Tóth Andi megmutatta smink nélküli arcát, és csak ámulunk

2023. augusztus 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Tóth Andi gyönyörű, és ezzel senkinek nem mondunk újdonságot. Az üzletasszonnyá avanzsált énekesnő nem először döntött úgy, hogy smink nélkül mutatja meg arcát rajongóinak, de minden alkalommal csak ámulunk természetes szépsége láttán.

Tóth Andi többször állt modellt saját márkája ruháiban, most pedig egy ujjatlan Backoff pólóban pózolt egy smink nélküli szelfihez, és egyszerűen imádjuk a természetességét. Az énekesnő már egy ideje visszaszámol karácsonyig, amelyre már csak négy hónapot kell várnunk: „Készülök meglepivel mindenképp🧑🏽‍🎄 Addig is szeressük egymást még egy kicsit jobban❤️‍🩹 👉🏽 @backoff.hu 🖤”

Bocsánatkérés nélkül önmaga

Tóth Andi tavasszal döntött úgy, hogy befejezi az éneklést – elmondása szerint soha nem az volt a célja a zenével, hogy meggazdagodjon vele. Észrevette, hogy igazából még soha nem volt boldog, de a karrierje sem teszi olyan boldoggá, ahogy azt várta, ellenben nagyon sokat elvesz tőle: „Most megpróbálok boldog lenni, zene nélkül.” – mesélte a rendkívül tehetséges énekesnő a visszavonulásakor.

„Lehet valaki csilli-villi, ha belül rothad” - Tóth Andi új fotója alatt elszabadult a pokol

„Lehet valaki csilli-villi, ha belül rothad” - Tóth Andi új fotója alatt elszabadult a pokol

Nem sokkal később új karrierbe kezdett üzletasszonyként, Backoff névre keresztelt ruhamárkája pedig már debütált is a nagyközönség előtt, sőt a komplett magyar sztárvilág őt ünnepelte az induláskor. „Eldöntöttem, ha egyszer csinálok ilyet, akkor az egy nagyon menő dolog lesz, és csak saját márkaként tudom elképzelni. Ne azért szeressék az emberek, mert rajta van a nevem, vagy az egyik dalszövegem, hanem a jó fazonért és az anyagáért.” – mesélte a GLAMOUR-nak a divatbemutatón.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom