Undorító! Chris Brown minden idők egyik legdurvább nemi erőszakáért felelős

2018. május 10.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az már Rihannával való kapcsolata alatt kiderült, hogy Chris Brown egyszerűen nem komplett, hiszen brutális megverte az énekesnőt, azonban most újabb botrány került felszínre egy nevét elhallgató lány által.

Chris Brown
Fotó: Getty Images

A sztár házibulit tartott 2017 februárjában, ahova több lányt is meghívott. Már a parti kezdetén érzékelhető volt pár baljós előjel: a vendégektől elvették telefonjukat, hogy "koncentráljanak a jó hangulatra inkább", és kokaint adtak nekik a "felszabadulás érdekében". Azonban a legrosszabb csak ezek után következett: a lány elárulta, hogy Brown egy szobába zárta őt és más lányokat, majd arra utasította őket, hogy közösüljenek vele és egy haverjával, Lowell Grissommal. Amikor a lány menekülni próbált, Grissom a torkánál fogva visszarántotta, és orális szexre kényszerítette őt, majd a két férfi egy barátnője szó szerint az arcára ült az ágyon. És ha mindez nem lenne elég szörnyű, az agresszív nő éppen menstruált is, így kellett a szegény fiatal lánynak kielégítenie őt orálisan. Sajnos még itt sem ért véget a rémálom: Lowell még kétszer megerőszakolta a lányt, aki mihelyst szabad utat nyert, feljelentést tett.

A lány ügyvédje elárulta, hogy ez az eddigi egyik legdurvább eset, amiről hallott, és mindent meg fog tenni, hogy elítéljék az elkövetőket.

Brown és barátai tette egyszerűen hányingerkeltő, őszintén reméljük, hogy a lehető legdurvább büntetést kapják ezért. Az ilyen alakok nem mászkálhatnak szabadlábon, hisz aki egyszer képes ilyet tenni, azt másodjára sem riasztja majd vissza semmi.

Chris Brown női kosarasokról szóló filmben szerepel, és ez nagyon nincs rendben

Chris Brown női kosarasokról szóló filmben szerepel, és ez nagyon nincs rendben

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Ő lett az X-Faktor győztese 2025-ben, szem nem maradt szárazon a fináléban

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Mit tud a TikTokon felkapott BaByliss Air Wand? Kipróbáltuk! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Így segíts egyetlen díszgömbbel másokon idén karácsonykor (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)

Friss, szenvedélyes, misztikus: merész Versace illatok ajándékba (x)