Az Igazából szerelem című filmben rengeteg szívszaggató jelenetet láthatunk, sőt szinte az egész film az érzelmekre, lelki vívódásra, csalódásokra és csodákra épül.
Ezeket láttad már?
Aki szereti a filmet az biztosan emlékszik arra a jelenetre is, amikor a Karent alakító Emma Thompson megtalál férje kabátzsebében egy gyönyörű nyakláncot, azonban karácsony napján nem azt, hanem egy CD-t kap párjától. A feleség azonnal tudja, hogy az ékszert egy másik nő, férje szeretője kapta, ezért leplezve érzelmeit elvonul és zokogni kezd a hitvesi ágyuk mellett.
Ezt olvastad már? Itt van! Végre megérkezett az Igazából szerelem teljes folytatása
Hatalmas dilemma volt Karen számára a helyzet, hiszen meg szerette volna óvni családját és gyerekeit attól nehogy kiderüljön, apukájuk megcsalta őt, ugyanakkor szíve abban a pillanatban darabokra tört. Végül úgy dönt, úgy tesz, mintha semmi sem történt volna és visszamegy férjéhez és gyerekeihez, hogy együtt folytassák a karácsonyi programot.
Emma Thompson színésznő most egy interjúban mesélte el, hogy az említett jelenetben azért tudta olyan élethűen átadni magát az érzelmeknek, mert a való életből merítette a fájdalma. Emma férje, Kenneth Branagh megcsalta őt korábban Helena Bonham-Carter színésznővel, így nagyon jól tudta, milyen érzés ráébredni arra, hogy az, akit ő szeret, egy másik nő karjaiban keresi a boldogságot.
Mostantól akárhányszor látjuk is a filmet, erre a jelenetre biztosan más szemmel fogunk nézni.