Victoria Beckham akadályozza a Spice Girls visszatérését!

Spice Girls
Fotó: Northfoto

Ez is érdekelhet

Ez a legnagyobb hiba, amit az első randin elkövethetsz, ezzel szinte mindent elrontasz

Ez a legnagyobb hiba, amit az első randin elkövethetsz, ezzel szinte mindent elrontasz

2018. március 9.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

November óta rebesgetik, hogy újra összeáll a Spice Girls, a 90-es évek ikonikus lánycsapata.

Mel C kezdeményezte a dolgot, azonban rövid idő alatt olyannyira felkeltették a rajongók érdeklődését, hogy végül már el is kezdték tervezni a visszatérés részleteit.

Bár a tagokat lenyűgözte, hogy még mindig ennyien érdeklődnek irántuk, ennek ellenére leszögezték, hogy nem turnéznak, sőt Victoria énekelni sem hajlandó. Victoriát elejétől fogva gyenge láncszemnek tartották, hiszen ő már teljesen más utakon jár, ő sodródott a legtávolabb a zenei világtól, valamint nagyon elfoglalt és családjával sem szeretne kevesebb időt tölteni elfoglaltságai miatt.

Spice Girls
Fotó: Northfoto

Ezt olvastad már? A Spice Girls visszatér! Döbbenetes összeget kaszálnak a lányok!

Az első pár egyeztetés során még mindenki próbált alkalmazkodni és egyet is értettek, most viszont nagyon úgy tűnik igaz volt a feltételezés és Victoria akadályozza a folyamatot, ugyanis összeveszett Geri Halliwellellel.

Állítólag nem tudta elfogadni, hogy Geri átvette az irányítást, Emma Bunton próbálta békíteni őket, viszont a többiek inkább kimaradtak a dologból.

Végül Mel C egy interjúban kijelentette, nem hiszi, hogy ebben az évben újra színpadon láthatjuk a Spice Girls-t!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)