Vilmos herceg ezzel a szöveggel hódította meg Kate Middleton szívét

2020. június 22.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elsőre mindig nehéz megszólítani a kiszemeltünket. Nem számít, hogy ezt mindennapi emberként, vagy királyi sarjként tesszük. Nem meglepő módon, Vilmos hercegnek sem a tervei szerint alakult első találkozása Kate-tel. A herceg olyannyira lámpalázas lett, hogy nemcsak megszólalni esett nehezére, de eközben még saját lábában is megbotlott.

A királyi pár először 2001-ben találkozott Skóciában, hiszen ugyanarra az egyetemre jártak mindketten.

Vilmos herceg egy interjúban emlékezett vissza az esetre, és úgy rémlik neki, valami ilyesmit mondott Katalinnak:

"Oh, ez egy szörnyű bemutatkozás volt, mostantól biztosan azt fogod gondolni, hogy született kétbalkezes vagyok."

Ennek ellenére, Katalin egészen jól kezelte az esetet. Igaz, akkoriban még kapcsolatban volt, így lazára vette a herceghez fűződő viszonyát.

Több közös ismerős is úgy emlékszik vissza, hogy egyetemi évei alatt, Vilmos elég népszerű volt a lányok körében, viszont a Kata Middleton nem erősítette a rajongói táborát. Ez persze nem tántorította el Vilmost attól, hogy megpróbálja lenyűgözni a lányt. Cambridge hercegnője szerint, Vilmos a kezdetekben a hasán keresztül próbálta megfogni, mivel gyakran igyekezett megcsillogtatni főzőtudását.

Úgy tűnik, előbb-utóbb Vilmos kitartása meghozta a gyümölcsét.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

A hálószobai rémálom, amiről a nők is csak a barátnőknek mernek beszélni

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége

Támogatott Tartalom