Zayn Malik végre kitálalt: "Nem címkézzük fel a kapcsolatunkat Gigivel"

2018. június 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Zayn Malik és Gigi Hadid románca egyre követhetetlenebb: kedvenc álompárunk néhány hónapja szakított két év járás után, majd az utóbbi hetekben ismét közös posztokkal árasztották el a közösségi médiát. Ezt követően azt hittük, szent a béke, ám egy közeli barátjuk már újbóli szakításról pletykált.

Azonban az énekes végre egyértelmű választ adott a GQ interjújában, és elárulta, hogy állnak a dolgok közte és Gigi közt. Zayn kifejtette, hogy nem érzi szükségét, hogy felcímkézzék a kapcsolatukat, szimplán csak jól érzik magukat együtt. Korábban nehéz időszakon ment keresztül, azonban a modell segített neki felnőni, és most már érett felnőttként tudnak viselkedni egymással. Emellett azt is elárulta, hogy nagyon boldog, amiért megismergette a lányt, hiszen rengeteget tanult tőle.

Reméljük ez már tényleg azt jelenti, hogy hullámvölgyektől mentesen, békében és szeretetben folytatják közös útjukat.

Zayn Malik neonlila hajjal ünnepli, hogy ismét mellette a szerelme

Zayn Malik neonlila hajjal ünnepli, hogy ismét mellette a szerelme

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Pamut, bambusz, elasztán: hogyan hatnak a textíliák a testünk kémiájára?

Támogatott Tartalom

Te felismernél egy utcai zaklatást? 8 kérdés és kiderül

Te felismernél egy utcai zaklatást? 8 kérdés és kiderül

Támogatott Tartalom

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Glow-up tetőtől talpig: miért felejtjük ki a legfontosabb lépést a self-care rutinból?

Támogatott Tartalom

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Tudomány nélkül nincs szépség: ezt bizonyítja a L'Oréal Paris kutatása

Támogatott Tartalom