Zendaya elárulta, hogy mit szeret Tom Holland-ben és olvadozunk

A két színész párosát már többször is illették többel, mint barátság, de persze ez sosem igazolódott be általuk. Most viszont Zendaya egyik interjújában elárulta, hogy mit szeret annyira Tom Hollandban.

Zendaya elárulta, hogy mit szeret Tom Holland-ben és olvadozunk
Fotó: Gettyimages.com

Mint mindenki tudja, Tom Holland és Zendaya a Pókemberben játszottak együtt és azóta terjengenek különböző pletykák azzal kapcsolatban, hogy együtt vannak-e vagy sem. Az utóbbi időben pedig újra többször láthattuk őket együtt, sőt különböző Instagram-megnyilvánulások teszik még kétértelműbbé a kapcsolatukat. Ez az egész fellángolásnak tűnő valami egyébként csak az új Pókember-film promóciója is lehet, de ami igazán beindította a találgatásokat az az, hogy szeptemberben csókolózni látták őket egy autóban, majd később még egy esküvőn is közösen jelentek meg.

De mindezektől eltekintve is Zendaya nagyon kedvesen beszél színésztársáról. Egy interjúban a következőket mondta róla:

"Mint színészben, nagyon szeretem benne, hogy imád Pókember lenni. Nagy felelősséggel jár ez - bárhova mész egy szuperhősnek kell lenned. A gyereknek, aki elsétál mellette, ő Pókember. Szerintem ő ezt nagyon jól kezeli. És munka közben is, annak ellenére, hogy nem egy Szűz, nagyon maximalista."

Továbbá a színésznő elmesélte azt is, hogy amikor a harcjeleneteket forgatják, minden egyes vágás után odamegy a kamerákhoz, hogy visszanézze azt, és mindig elmondja, hogy "újra, tudok ennél jobbat is". A szakmai elismeréseken kívül úgy jellemezi Tomot, mint egy karizmatikus ember, aki bárkivel megtalálja a közös hangot és mindenkit meg tud nevettetni.

Ha még mindig nem lennél teljesen meggyőzve a csókolózós képek ellenére sem, akkor legyen ez az utolsó bizonyítékunk rá, hogy Tom Holland bizony teljesen odáig van Zendayáért:

Ez is érdekelhet

Dizájner darabokkal a fenntartható magyar textiliparért

Dizájner darabokkal a fenntartható magyar textiliparért

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet

5 előjáték, ami szuperintenzív orgazmushoz vezet

Szépséghírek

Menő a férfi manikűr? Harry Styles szerint biztosan

Menő a férfi manikűr? Harry Styles szerint biztosan