Angelina Jolie fantasztikus címlapon

Ez is érdekelhet

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

Online ismerkedsz? Ezért nem jó, ha túl sokáig halogatjátok az első randit a szakértő szerint

2014. november 27.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Angelina Jolie ismét igencsak nagy felhajtásnak örvendhet, ugyanis saját rendezésű filmje kapcsán a lehető legtöbb helyről szólnak róla a hírek.

A vörös szőnyegen és a sajtótájékoztatókon természetesen mindig hozza a tőle megszokott előkelőséget, de a magazinok címlapjairól is ő köszön vissza ugyanezzel az sikkességgel. A Variety magazin borítóján például filmjének sztárjaival pózol, ám az Andy Warhol által alapított Interview lap orosz kiadásán már egyedül és nagyon különleges környezetben láthatjuk. Angelina Jolie a stílusmagazin decemberi és januári számának sztárja, viszont semmi mást nem látunk belőle, mint az arcát, kezét és a már oly jól ismert hosszú lábait. Ez az optikai csalás remekül illik egyrészt Angelina Jolie visszafogott stílusához, másrészt sugallja magából ugyanazt az eleganciát és fennköltséget, amit a színésznő is szokott a vörös szőnyegen. Mostanában igazán gyönyörű címlapok születnek, és ez az Angelina Jolie-s Interview borító is egy újabb ékes példája ennek, nem igaz?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Kerti party, fesztivál vagy privát buli? DJ Yamina tippjei a tökéletes bulihoz (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)