Demi Lovato és új szerelme az elvonón ismerkedtek meg, most pedig már hivatalosan is vállalják kapcsolatukat

2018. december 11.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Mindenkit teljesen ledöbbentett, amikor kiderült, hogy Demi Lovato súlyos drogproblémái miatt elvonóra került. Hosszú hónapokig semmit sem hallhattunk az énekesnőről, rajongói pedig egyre jobban aggódtak.

Szerencsére keményen dolgozott, hogy jobban legyen és elindult a gyógyulás útján, nemrég pedig haza is engedték. Az azonban ad okot egy kis nyugtalanságra, hogy Demi új szerelmét is az elvonón ismerte meg. A 27 éves Henry Alexander Levy, az Enfants Riches Déprimés márka alapítója és vezetője és évek óta saját bevallása szerint is drogfüggő. Végül ő is a leszokást választotta, így ismerkedtek meg Demivel.

Rajongói azonban attól tartanak, hogy egy ideig segítik egymást, azonban, ha egyikük elindul a lejtőn, a másikat is magával rántja majd. Reméljük nem így lesz és mivel ugyanazzal a problémával küzdenek, együtt könnyebben kilábalnak a bajból.

Demi Lovato és új szerelme
Fotó: Profimedia

Demi és Henry az utcán váltottak csókot tegnap. Ezzel pedig hivatalossá tették kapcsolatukat!

Demi Lovato és Henry Alexander Levy
Fotó: Profimedia
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Ezt a trükköt azoknak is érdemes kipróbálniuk, akik reggelente csak pár percet sminkelnek

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom