Görög Zita ritkán enged bepillantást a magánéletébe, a GLAMOUR magazin címlapfotózása során azonban kivételt tett. Elárulta, miért olyan különleges a kapcsolata a nála 7 évvel fiatalabb szerelmével, Laczkó Zsolt labdarúgó edzővel, akivel már több min 9 éve alkotnak egy párt.
Ezeket láttad már?
Görög Zita a GLAMOUR magazin fotózásának kulisszái mögött őszintén mesélt arról, hogyan ismerkedett meg a párjával, Laczkó Zsolttal. Bár elmondása szerint a kapcsolatuk kalandként indult, idővel egyértelművé vált, hogy annál sokkal többet jelentenek egymásnak.
„Egyáltalán nem tudtam, hogy Zsolti az igazi. 38 éves voltam, amikor megismerkedtünk. Én előtte 30-31 évesen mát túl voltam egy nagy kapcsolati válságon, a két gyermekemet és az öcsémet egyedül neveltem akkor már hét éve” - mondta el Zita.
Hozzátette: „Közben persze kerestem a páromat, de már nem igazán hittem az egyetlenben és az igaziban, úgyhogy Zsolti kalandként érkezett az életembe.” Végül sikerült neki bebizonyítani - ugye ő hét évvel fiatalabb - hogy ő abszolút nem kalandként tekint ránk, és ebbe érkezett meg utána a közös gyermekünk.
Görög Zitával a címlapon megjelent a legváltozatosabb nyári olvasmányod, a GLAMOUR július-augusztusi lapszáma
Továbbá elmesélte, számára mi a legfontosabb a kapcsolatukban. „Azt gondolom, hogy ha nem is az igazi érzését kerestem, az a fajta természetesség, ami megvan a kapcsolatunkban, az a fajta bizalom, és a 'számíthatok rá' kölcsönös érzése sokkal többet ér már nekem ebben a korban, mint egy villámcsapás.”
Görög Zita szerint ez a kapcsolatuk titka
Amikor feltettük neki a kérdést, hogy szerinte mi a jól működő kapcsolt titka, először viccelődve rávágta, hogy nem tudja, de ha valaki birtokában van ennek az információnak, akkor súgja meg neki. Ezt követően pedig elárulta, szerinte az ő kapcsolatuknak mi az alapköve.
„Azt gondolom, hogy amitől a mi kapcsolatunk működik, az a türelem, amivel egymás felé fordulunk a párommal. És az, hogy a másikat nem hagyjuk elbizonytalanodni akkor, amikor a saját szakmája elbizonytalanítja abban, amit tud, amit jól csinál. Ez mindkettőnkre érvényes.”
Úgy véli, hogy a karrierjük mindkettőjük számára tartogat kihívásokat. „Zsolti nagyon korán csöppent bele a felnőtt football világba. Most már edzőként dolgozik, de ez sem könnyebb pálya. Azt gondolom, hogy az én szakmám is olyan, amiből elvileg gyorsan ki lehet öregedni, de közben változott azért a világ.”
Hozzátette, az, hogy ők hosszútávon jól működnek együtt, nem azt jelenti, hogy nem voltak olyan mélységei a kapcsolatuknak, ami ne viselte volna meg mindkettőjüket. „De azt gondolom, hogy tanított már nekünk az élet annyit, hogy ezekben a helyzetekben borzasztó türelmesen kivártuk azokat a pillanatokat, amikor a másik képes megnyílni, beszélni, és képesek vagyunk újra közösen fejlődni” - árulta el Görög Zita.