Jourdan Dunn már szépségnagykövet is

2014. április 18.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Jourdan Dunn mindig is nagyon keményen dolgozott azért, hogy komoly elismerésben részesüljön a divatvilágban. Most pedig végre sikerült egy óriási szépségmárkát is megnyernie magának.

A brit modell a 23 évével is igazán fiatalnak számít a szakmában, de máris rengeteg mindent letett az asztalra. Jourdan Dunn nem retten vissza a véleménykinyilvánítástól sem, a modellek egyik bátor szóvivőjeként és jogaiknak lelkes védelmezőjeként tartják számon. Nem egyszer felszólalt a kirekesztés, az igazságtalan bánásmód és a rasszizmus ellen, mely sajnos a divatvilágból a mai napig nem marad ki. A dús keblekkel megáldott szépség például mellmérete miatt nem vehetett részt egyszer a Dior bemutatóján, de szerencsére a Victoria's Secretnek nincsenek ilyen problémái, sőt Jourdan Dunn a fehérneműmárka egyik kiemelkedő arcának tudhatja magát. A Burberry, a Calvin Klein és a DKNY fiatal kedvence mindemellett anyuka is, mellyel csak egy újabb ékes bizonyítéka annak, hogy nemcsak nőként állja meg a helyét, hanem egy kisfiú mellett is tud modellkarrierje szárnyalni. A Maybelline legújabb arcaként pedig már egy szépségmárkát is kipipálhat. Szerinted is tökéletes választás a vezető beauty cég nagykövetének a gyönyörű Jourdan Dunn?

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Ezeket a kabátokat imádni fogod idén télen

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom