Kovács Patrícia már gyerekkorában is nagyon szerette a kutyákat, igazi gazdivá azonban a főiskola utolsó évében vált. A színésznő szó szerint társként tekint a kutyusaira, jelenlegi négylábúja, Terka a Vígszínházba is sokszor elkíséri.
Ezeket láttad már?
Hogyan szavazunk bizalmat egy menhelyi kutyának? Megváltoztatja a gazdit, ha szülővé válik? Miért hasznosak a kutyabarát munkahelyek? Kovács Patrícia ezek mellett azt is elárulta, melyik színház művészbüféjében volt egykor a legnagyobb kutyás élet.
Mióta vagy kutyás?
Kutyával nőttem fel. De szerintem kutyás – úgy igazán – a főiskola utolsó éveiben lettem. Abban az időben Kulka János Morzsa kutyájának kölykei születtek és tőle került hozzánk Soma kutya. Akkor lettem először saját jogomon kutyás.
A pályád elején, amikor első nagy szerepeidet kaptad és a színház töltötte ki az egész életed, mennyire volt nehéz jó gazdinak lenni? A kutyatartás az átlagembereknek is komoly feladat.
Az első pillanattól az éreztem, hogy ehhez az egészhez igenis hozzátartozik, hogy az ember hoz áldozatokat, de nem teherként éltem meg. Meggyőződésem, hogy az ember rengeteget tanulhat a kutyáitól, mielőtt szülővé válik. Kutyával sokkal önzetlenebb leszel, és sokkal jobban megtervezed az életedet. És igen, az egy helyzet, hogy egy buliból az ember feláll, mert megy haza a kutyájához, és aztán felkel reggel levinni sétálni, miközben még lehetne aludni.
Bevallom, az elején nekem is meglepő volt, hogy mennyire sokat tudok így áldozni a fiatalságomból vagy a pályakezdésemből. Az volt a célom, hogy olyan kutyám legyen, akit mindenhova tudok vinni. Somát is, és utána az összes többi kutyámat abszolút színházi közegbe szoktattam. Egyszerűen együtt élünk, és nem egy olyan rendszere van az életünknek, hogy levisszem reggel, majd este hazamegyek hozzá, és ő addig egyedül van a lakásban. Mindig viszem a kutyáimat: mindenhova, ahova csak tudom.
Herceg Erika őszinte vallomása: „Ha ő nem támogat, nem mertem volna jelentkezni”
Magát a gazdilétet az anyaság mennyire változtatja meg?
Szerintem nem változtatja meg. Amikor megszületett a gyerekem, két kutyával éltünk a belvárosban. Rengeteget sétáltam babakocsival, vagy a magamra kötött babával a két kutyával. Szerintem extrém módon sokat sétált ez a gyerek, már csak a kutyák miatt is. (nevet.) A kutyák az életünk részei. Nem hanyagoltuk el őket azért, mert lett egy gyerekünk – a gyerekem pedig az első pillanatokban megtanulta azt, hogy majd aztán megyünk a játszótérre, ha a kutyák elvégezték a dolgukat.
Van az a vicc, hogy az állatorvos elmegy az embereket gyógyító orvoshoz, és megkérdezik tőle, hogy mi a problémája. Erre azt mondja az állatorvos, hogy „ja, hát így könnyű”. Nyilván az ember már a sokadik kutyánál megtanul bizonyos jeleket, hogy mi mit jelent, de gyakorlatilag minden kutya egy új tanulás, kvázi egy új nyelvi jelrendszer elsajátítása.
Hát igen, ráadásul most Terka kutya egy zsákbamacska volt. Amikor örökbe fogadtuk, akkor csak egy ilyen fehér kócos lobonc volt, és a menhelyen sem tudták, hogy ő igazából milyen mix. Azt gondoltam, simán fog vele menni minden, hiszen én már mindent tudok a kutyákról. Na de én egy goldennel, vizslákkal, meg vizslakeverékekkel szocializálódtam, és hozzájuk valóban értek. Aztán jött Terka.
Nem értettem, hogy bizonyos dolgokban miért nem működöm vele, nem találtam a kulcsot hozzá. Csináltunk egy géntesztet, és akkor kiderült, hogy 80 százalék komondor, 20 puli, ami egy teljesen másik műfaj, úgyhogy vele elölről kellett kezdeni az egészet. Ami bevált az eddigi kutyáimnál, az nála nem, őt egészen másképpen kellett szocializálni, tanítani. Terkának egészen mások az igényei, teljesen újra tanultam a kutyázást.
Milyen érzés fog el, amikor meglátsz egy kutyát, és gazdaként bizalmat szavazol neki, beengeded az életedbe?
Amikor a vizslakeverék Janka elment, akkor több mint fél évig azt gondoltam, hogy nem lesz több kutya, mert rendkívül fájdalmas volt az elvesztése. Janka az öregségében nagyon-nagyon beteg volt már, igazán megterhelt minket lelkileg az elvesztése. Amikor megfogalmazódott bennem, hogy most már itt az idő, már pihentünk annyit a gyászban, hogy most már befogadhatunk egy új kutyát, akkor egy egészen másik típust kerestünk. Emlékszem, hogy azt írtuk be, hogy szőrös-kócos-bozontos. Azt éreztem, hogy nem akarok többet vizslaszerűt, nem akarom, hogy emlékeztessen Károlyra és Jankára.
Nekiálltunk keresgélni, és amikor megláttuk Terkát, akkor azonnal úgy döntöttünk, hogy ő lesz az! Ilyenkor az ember csak a szívére hallgat, és azt érzi, vele dolga van a világban. Visszajártunk hozzá kétszer-háromszor a menhelyre sétáltatni, önkéntes módon lehet ilyenkor ismerkedni a kutyával, de az első pillanattól kezdve tudtuk, hogy ő lesz az.
Hámori Gabriella az Örkény Színház utáni életéről: „Nagyon nagy gyász volt, nem is kalibráltam be előre, hogy mennyire”
Olyan érdekes érzés egyébként, hogy már az elején tudjuk, amikor meghozzuk a döntést, hogy megosztjuk az életünket egy kutyával, hogy tíz-tizenöt év múlva el kell engedünk...
Radnay Csilla barátnőm mondta azt, hogy igazából úgy kellene élnünk az életünket az emberi kapcsolatainkban is, mint ahogy a kutyával éljük. Amikor az ember kutyás lesz, választ magának egy kutyát, akkor tudja, hogy jó eséllyel meg fogja érni, hogy el kell veszítse, mert rövidebb a kutya élete. De közben mégsem teszel bele kevesebbet élményben, játékban, sétában, mindenben azért, mert tudod, hogy egyszer úgyis vége lesz.
Hogyha az emberi kapcsolatainkat is úgy élnénk, hogy mindig mindent beleteszünk, nem vesztegetve el egyetlen egy napot sem, akkor lehet, hogy sokkal értékesebbek lennének az emberi kapcsolataink is. Aki kutyás, az kalkulál ezzel, mindig ott van a kisagyában az embernek, hogy egyszer csak vége lesz. Sokszor érzem azt, hogy a kutyáimmal való kapcsolatba olyan mennyiségű figyelmet, aggódást, türelmet tettem bele, amit bizony néha a baráti vagy a családi kapcsolatainkba is bele kellene tenni. Nincs elvesztegetett idő a kutyáddal kapcsolatban, azt érzem.
Lengyel Johanna: „Szeretek hibázni, mert abból is tudnak jó dolgok születni”
Az aggodalom felelős gazdiként az a faktor, amit egyszerűen lehetetlen kiirtani. Mert nagyon sokszor megy az ember úgy állatorvoshoz, hogy egyébként teljesen felesleges, vaklárma az egész.
Persze, kész anyagi csőd. (nevet.) De hát megtesszük, mert ugye a kutya olyan, mint egy másfél-kétéves gyerek, sose nyitja ki a hűtőt magától, sose fog egyedül pisilni, és nem tudja elmondani, hogy mi fáj. Ezért mindig, amikor azt érezzük, hogy valami nem stimmel vele, akkor rögtön megyünk az állatorvoshoz.
Azon gondolkodtam, hogy a drámairodalomban mennyire kevés az olyan figura, akiről tudjuk, hogy kutyás. Pedig rengeteg kutyás társunk van a nagyvilágban, és egy kutyás néha teljesen máshogy reagál akár egy emberi kapcsolódásban is, mint egy nem kutyás.
Hát igen, mert tényleg annyit hozzáadnak a személyiségfejlődésünkhöz. Én például tényleg receptre írnám fel mindenkinek, aki majd gyereket akar. Nekem például semmiféle olyan problémám nem volt, amikor a gyerekemet megszültem, hogy hirtelen nem én uralom az életemet, hogy be kell osztani, hogy másfele is kell gondolkodni – annyira rutinos voltam már abban, hogy egyszerűen nemcsak én vagyok a világban.
A másik pedig, hogy a kutyás emberek kevésbé depressziósak. A környezetemben azt látom, hogy sokkal stabilabb az a valaki, akinek kutyája van. Mert a kutyával kimész a lakásból, ha esik az eső, ha süt a nap. Engem nagyon-nagyon sok mélypontról hoztak ki a kutyáim, egyszerűen már csak azzal is, hogy le kell menni, el kell dobni a labdát.
Rujder Vivien: „A zsebpénzemet arra költöttem, hogy a lányok az osztályban szóba álljanak velem”
A Vígszínházban most sok kutyás van? Anno még Latinovits is bevitte a kutyusát, már-már ez is egy vígszínházi hagyomány.
Nagyon szeretem, amikor egy színház kutyabarát, sok kutyás van most is. A legtöbb kutya, azt hiszem, Jordán Tamás idejében volt a Nemzetiben. Előfordult, hogy a büfében több kutya ült, mint színész. Én egyébként bármilyen munkahelyre ajánlanám, hogy vigyék be a kutyáikat az emberek. Jó érzés látni, amikor egy multi is kutyabarát, nagyon sokat segít szerintem mentálisan. Előadás után pedig nagyon jó érzés leülni úgy a művészbüfében, hogy ottvan a lábadnál a kutyád.
Október 25-én az első, ingyenesen látogatható Állatjólléti és Állatbarát Expo és Konferencia szakértői abban segítenek a budapesti Lurdy Házban, hogy a gazdik jobban értsék kedvenceik jelzéseit, tudatosabban reagáljanak az egészségügyi és viselkedési problémáikra, és felkészültebben alakítsák ki a közös mindennapokat. A konferencia előadásait kerekasztal-beszélgetések szakítják meg, ahol a szakértők mellett állatbarát hírességek is beszélgetnek a kisállatos élet szépségeiről és kihívásairól, a rendezvényen Kovács Patríciával is találkozhatsz.
