Annyira idióta Kylie Jenner pulcsija, de ebből is trendet fog csinálni

Kylie Jenner
Fotó: Northfoto

Ez is érdekelhet

Itt a nyár legmerészebb és legcukibb trendje: így hódítja vissza a divatot a babydoll ruha

Itt a nyár legmerészebb és legcukibb trendje: így hódítja vissza a divatot a babydoll ruha

2017. június 19.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Azt már jó ideje tudjuk, hogy gyakorlatilag nincs olyan divathóbort, amit Kylie Jenner ne tudna népszerűvé tenni.

Vegyük például a legutóbbi húzását, piacra dobott terepmintás fürdőruhákat, és bár egyértelműen úgy másolta le egy kisebb márka kollekciójából a holmikat, a siker mégiscsak az övé, hiszen egy szálig eladta az összeset a saját kollekciójának darabjaiból.

Bármit vesz fel, mutat meg az Instagramon, tuti, hogy tömegek fogják utánozni. Éppen ezért, hiába néz ki elég idiótán az a pulcsiból kihasított bolerószerűség, amit legutóbbi utcai szettjében megvillantott, nagy összegben merünk fogadni, hogy hamarosan hiánycikk lesz a furcsa ruhadarabból.

Jó, szokás szerint Kylie Jenner ennél a szettjén is figyelt arra, hogy ciciközpontú legyen, és ez az alaposan megkurtított pulóver éppen jó szolgálatot tesz, hogy hangsúlyozza is a közösségmédia-sztár kebelméretet. Nos, ha valaki esetleg aggódna, hogy elkapkodják ezt az extrém pulcsi mindenhonnan, most, hogy a fő divatdiktátor viselte, azok még mindig bízhatnak a kézügyességükben, egy megunt sportpulcsiból egy olló segítségével otthon is lehet készíteni hasonlót.

Kylie Jenner boleró-pulcsija
Fotó: Northfoto
Kylie Jenner bizarr pulóverben
Fotó: Northfoto
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Látványos fogyás, de milyen áron? A fogyasztó injekciók rejtett veszélyére figyelmeztetnek (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)

Így működik belülről egy Wolt Market: percek alatt összeáll a komplett bevásárlás – VIDEÓ (x)