Izgalmas időszakát éli Lengyel Johanna: májusban ifj. Schóbert Norbival megnyerte A Nagy Duettet, a Forma–1 hazai futamán elénekelte a himnuszt, nemrég pedig az Erkel Színházban debütált. Nem mellesleg, első önálló nagy koncertjére készül.
Ezeket láttad már?
Lengyel Johanna számára azonban nem önmagában a siker vagy az ismertség a cél. Sokkal inkább az, hogy megvalósítsa mindazt, ami benne van – és közben folyamatosan tanuljon önmagáról.
Májusban nyertétek meg a Nagy Duettet, ahol mentorként szerepeltél. Mennyiben volt más ez, mint amikor csak magadat méretted meg?
Érdekes helyzet volt, főleg azért, mert közel volt a Megasztárhoz, és eléggé más szerepbe kellett kerülnöm. Nagyon élveztem, hogy segíthetek Norbinak, ami nem volt nehéz, mert ő is ugyanolyan maximalista, mint én. Szorgalmas, jó diáknak bizonyult. Nem volt nehéz dolgom, ugyanúgy álltunk hozzá a dolgokhoz, ugyanannyit tettünk bele, és nagyon jól megtaláltuk azt a partnerséget, amiből ki tudtuk hozni a legjobbat. Norbi nagyon sokat dolgozott, abszolút megérdemelt mindent, amit ott elért, és ez nekem is inspiráló volt, engem is hajtott.
Sok mindenben kellett alkalmazkodni ahhoz, hogy neki komfortos legyen a helyzet. Nyilván nekem megvolt az eszközöm arra, hogy bizonyos technikai helyzeteket megoldjak, mert én edzve vagyok erre. Nekem ez szuper kihívás volt, mert hihetetlenül fejleszt, amikor el tudod törölni azokat a kereteket, amelyekhez addig hozzászoktál.
És nyilván az egót sem árt néha félretenni.
Abszolút. Ilyenkor nagyon megtanulja az ember, hogyan lehet valósan együtt dolgozni valakivel, és hogyan lehet úgy kompromisszumokat kötni, hogy az nem vesz el belőlem, és mindketten teljesnek tudjuk érezni magunkat. Mindig azt éreztem, hogy maximálisan meg tudok jelenni én is úgy, ahogy szeretnék, ő is, és együtt tudunk olyan minőséget létrehozni, amit szívesen képviselek.
„Nem szeretném, ha a traumáim meghatároznák a felnőtt életemet” - Csingisz őszinte vallomása a múltjáról
A te maximalizmusod miből fakad?
Valószínűleg a tornából. Régen ritmikus sportgimnasztikáztam, ahol nagyon precíznek kellett lenni. Ott megtanultam, hogy egy apró hibának is lehetnek nagy következményei. Ez egy ideig egy kicsit toxikus mentalitást is hozott az életembe.Ugyanakkor azt gondolom, hogy nagyon régóta nem vagyok már olyan maximalista, mint régen. Egyszerűen nem volt már ehhez időm, kapacitásom, energiám.
Hogyan változtak az elvárásaid magaddal szemben az elmúlt években?
Napokra, de akár órákra szétszedem a dolgokat. Ebben az órában én erre vagyok képes, és ezt fogom kimaxolni. Lehet, hogy előző nap ugyanennyit tudtam megcsinálni, de már nem ahhoz mérem magamat, hanem az adott naphoz. Lehet, hogy aznap fáradtabb vagyok, beteg vagyok, vagy egyszerűen nincs olyan hangulatom, esetleg szétszórt vagyok. Akkor azt nézem, hogy abban az állapotban mit tudok kihozni magamból. Inkább így vagyok már maximalista.
Ráadásul régen nem szerettem hibázni, most viszont már nagyon szeretek, mert megtanultam annak is az értékét, hogy az önkísérletezés rizikóval jár.
Nagyon sokszor nagyon jó dolgok születtek ebből. Most például volt az önálló koncertem Balatonakarattyán, ami nagyon jól sikerült, de voltak benne hibák is. De pont ez segített abban, hogy elengedjem magam a koncert közben. Örültem annak, hogy „félrement”, mert onnantól el tudtam kezdeni élvezni az egészet. Megtört az a feszültség, hogy mindennek jól kell mennie, és rájöttem, hogy igazából semmi baj nem történik, ha van egy hiba. Most már teljesen más kapcsolatot ápolok a maximalizmussal, mint régen.
A színpadon nagyon magabiztosnak látlak, ez az életben is jellemző rád?
Nem, gyakran vannak olyan napok, amikor egyáltalán nem vagyok magabiztos. Sőt, ez a színpadon is előfordul, de megtanultam ezt nem kimutatni. Nekem van egy elvem: amikor a színpadra megyek, akkor az a szerepem, hogy kiszolgáljam magát a dalt és a mondanivalóját. Ha a dal tüzes, magabiztos karakterű, akkor én nem hozhatom fel a saját bizonytalanságomat. A színész is izgulhat, de az nem látszódhat a játékán, mert nem azt játssza. Én is így vagyok ezzel, nem úgy, hogy magamra húzok egy karaktert, mint egy alteregót, hanem tudom, milyen vagyok akkor, amikor magabiztos vagyok. Ebből a részből húzok elő valamit, és azt adom elő.
Közben persze sokszor ott vannak a fejemben a kétségek, az izgalom, amiket senki nem lát. Nagyon sokat dolgoztam magamon. Mindig mélyre ások, próbálok nem menekülni a nehéz dolgok elől, és ezeket megbeszélem magammal. Sőt most már másokkal is. Nekem sokáig tartott, mire kinyíltam. Meg kellett értenem, hogy akármennyire is tudok magammal foglalkozni, néha kell a külső megerősítés, egy benyomás, egy visszajelzés.
Vannak nagyon nehéz napjaim, amikor próbálom összerakni magamat, de aztán ez megéri. Mert mindig nyugalmat hoz a káosz.
Rujder Vivien: „A zsebpénzemet arra költöttem, hogy a lányok az osztályban szóba álljanak velem”
Új terepre léptél: az Erkel Színházban debütáltál. Mennyiben volt ez más helyzet?
Nagyon izgalmas, mert teljesen új terep. Nagyon kedves mindenki, ettől biztonságban érzem magam. Az is nagyon sokat segít, hogy hisznek és bíznak bennem. Na, például ez is egy olyan helyzet, amikor még nem vagyok annyira magabiztos, mert nincs precedensem arra, hogy milyen vagyok ebben a helyzetben. Ilyenkor nagyon kell a visszajelzés. Próbálom nem elvárni magamtól, hogy már most tökéletes legyen. Megteszek mindent azért, hogy hozzam a maximumot és elvégezzem a feladatot, de nem szeretnék ráfeszülni, hogy hirtelen egy Oscar-díjas színészi teljesítményt kellene nyújtanom.
Nagyon kritikus vagyok magammal. Egészséges lenne egy kicsit visszavenni ebből, másokkal sokkal elfogadóbb vagyok, mint saját magammal. Élvezem ezt az egészet, egyfajta fellélegzés, hogy egy kicsit más szerepben vagyok. Nem én irányítom a dolgot, hanem egy nagy egésznek vagyok a része. Megvan a szabadságom, de mégis van egy nagyobb kép, és rengeteg ember dolgozik együtt.
Interjú az IKEA fiatal tervezőjével, akitől az egész világ tanulhatna
Amikor a színpadon állsz, nemcsak a hangod miatt érdemes rád figyelni, a megjelenésed is mindig extravagáns. Milyen vagy a hétköznapokban?
Általában szeretem a praktikus, komfortos dolgokat. Eléggé hektikusak a napjaim: néha sokat rohanok, néha sokat ülök, úgyhogy olyan ruhákra van szükségem, amelyek mindebben kiszolgálnak.
A hétköznapokban nem vágyom figyelemre, szeretem, ha láthatatlan vagyok a tömegben.
Fontos számomra, hogy visszakapcsolódjak magamhoz, ahhoz a lányhoz, aki vagyok a mindennapi életben.
Az életben is olyan bátor vagy, mint a színpadon?
Amiben már nagyon komfortos vagyok, abban igen. Új szituációkban viszont iszonyatosan introvertált tudok lenni. Például egy új társaságban nem tudok kezdeményezni. Inkább megfigyelő vagyok, aki a sarokban ül, csendben figyel, és nézi, hol biztonságos. Mert én nem beilleszkedni szeretnék, hanem azt keresem, hol tudok úgy lenni, hogy önmagamat adhassam. És nem bánom, ha ezt lassú lépésekben tudom csak megtenni. A koncerteken például ez az első évem, amikor a dalok között nekem kell beszélnem, konferálnom. Ez még most sem komfortos dolog. Én azért kezdtem el énekelni, mert úgy tudok a legjobban kommunikálni, úgy tudom a legjobban kifejezni magam.
Novemberben lesz nagykoncerted a MOM-ban. Mivel készülsz?
Elég sok mindennel. Rengeteg dolog volt bennem az utóbbi években, amit most szeretnék bemutatni, ezért egy dupla album fog megjelenni. Ez egy koncepcióalbum lesz, ezt szeretném a színpadra is vinni. Az albumnak van egy története, egy kicsit olyan lesz, mint egy önéletrajzi musical a saját életemből – csak nem musicaldalokból. Szeretném, ha az album által engem is sokkal mélyebben megismernének, hogy milyen vagyok a hétköznapokban.
Nekem nagyon fontos, hogy őszintén át tudjam adni a saját gondolataimat. Ehhez viszont az kell, hogy megértsenek az emberek. Nem azt szeretném, hogy ismerjenek engem, hanem azt szeretném, hogy megértsék a mondanivalómat. Ehhez pedig szükséges, hogy tudják, honnan jönnek ezek a gondolatok. Ez nekem is egyfajta terápia, mert végigjárom az érzelmileg nagyon hullámzó éveimet.
Mennyire kötődsz a dalaidhoz?
Nagyon! Ha ez a kapcsolat nem olyan erős, vagy csak össze-vissza dobálom a dalokat, akkor nem is vagyok képes olyan minőségben megcsinálni. Ha valami nem érdekel, azzal képtelen vagyok foglalkozni.
Puskás-Dallos Bogi: „Az anyaság segített felnőni”
Ez a koncert mérföldkő lesz számodra?
Teljes mértékben. Tizenhat éve kezdtem el énekelni, és például most, az első önálló koncertemnél éreztem először, hogy na, most csinálom azt, amiért elkezdtem énekelni. Nagyon türelmes vagyok, ez a lemez és ez a koncert abszolút azt fogja jelenteni, hogy „na, ez az”. Ez az, amiért beleszerettem ebbe az egészbe, ez az, amit szerettem volna csinálni. Karrier szempontjából is mérföldkő, de személyesen, a lelkemnek is az.
Kicsit félve kérdezem meg: van szabadidőd?
Sajnos, magánéletem, szabadidőm most nem igazán van. Tavaly áprilistól igazából nem igazán volt időm megállni, és igen, elfáradtam. Vannak napok, amikor legyszívesebben elmenekülnék, mert a zene egyre többször munka, mintsem szórakozás. De szerencsére mindig jön egy inspiráció, ami tovább visz. Hullámzó, hogy mikor érzem soknak, vagy mikor tudom élvezni. Ez a kettősség talán még soha nem élt bennem egyszerre ennyire intenzíven, és ezt is nehéz feldolgozni.
Hova lehet ezt még fokozni?
Szerintem mindig lehet. Lehet, hogy csak apróságokban, amelyeket nem is vesz észre mindenki, de érezni lehet. Jelentheti azt, hogy tisztábban kommunikálok. Jelentheti azt, hogy öt év múlva valami egészen más formában mutatom meg magam. Nem úgy nézem, hogy lineárisan haladunk felfelé: most ezt csinálom, aztán jön valami más, és az jobb lesz. Nem feltétlenül jobb, hanem más értéket hoz, mert megtaláltam egy másik oldalamat.
Ahogy élem az életemet, lényegében egy véget nem érő regényt írok. Ha valaki erre kíváncsi, akkor lehet velem jönni. De szeretnék olyan dolgokat is feldolgozni, amit látok, tapasztalok a világban, például amin barátok vagy más nők mennek keresztül. Nem szeretném, ha mindig csak rólam szólnának a dalaim. Az elmúlt évben sokat dolgoztam magamon, ezért sok dalom is erre orientálódott, de szeretnék majd olyan dolgokról is énekelni, amelyek a világból érdekelnek. Nekem az éneklés kommunikáció, egyfajta beszélgetés.
Amikor felmegyek a színpadra, egy célom van: hogy ma szeretnék kapcsolódni és beszélgetni valamiről, ami számomra fontos. És nagyon remélem, hogy a közönségemnek is az. Ha ez nem történik meg, mindegy, milyen tökéletesen sikerül a koncert, milyen tökéletesen énekelek, nem fogom sikeresnek érezni. Fontos, hogy meglegyen az a kapcsolódás, mint ahogy most mi beszélgetünk.
Makk Adri: „A tartalomkészítés adta meg azt a szabadságot, amiről álmodni sem mertem”
Mi tölt fel?
A családom és a barátaim, akik ott vannak mellettem a nehezebb időkben is. És a természet.
Nagyon szeretek túrázni, bóklászni ösvényeken, köveken, olyankor mindig visszatér az erőm.
Ki a legnagyobb kritikusod, kinek kéred ki először a véleményét?
Attól függ, miről van szó. A családom nagyon őszinte velem. Ez nálunk alap egymás között: akármennyire fáj, őszinték vagyunk egymással. Ezért általában az ő véleményüket szoktam megkérdezni. Nyilván vannak olyan dolgok, amibe nem látnak bele, ilyenkor olyan barátokhoz vagy kollégákhoz fordulok, akik tudják, min megyek keresztül, és van tapasztalatuk az adott területen. Ha pedig nincs senki, akkor megpróbálom magamban megtalálni a választ.
A zenei pálya eléggé telített, nem mindig könnyű az érvényesülés. Mi a te erősséged?
Évekig készültem arra, hogy most készen álljak arra, amit szeretnék. Sokaknak az a céljuk, hogy befussanak, és azonnali sikerekre, elismerésekre vágynak. Nekem ez soha nem volt célom, és továbbra sem az.
Mindig keresem a lehetőséget, hogy megvalósítsam azt, ami bennem van. De nem igénylem, hogy ennek az legyen az eredménye, hogy befutok.
A Megasztárt sem azért csináltam feltétlenül, hogy megismerjen az ország, hanem mert nagyon jó lehetőség volt arra, hogy nívós környezetben, magas színvonalon, olyan technikával és stábbal próbáljam ki magam, és valósítsam meg a gondolataimat, amit máshol nem tudok.
Ennek persze lehetnek olyan következményei, amelyek újabb lehetőségeket hoznak, de számomra a művészi oldal volt a vonzó, az ismertség teljesen másodlagos volt. Persze nagyon örülök, és nagyon jó érzés, hogy támogató közeg, jó közönség gyűlt össze körülöttem. Nem kapok bántó kommenteket, és hálás vagyok azért, hogy értékelik, amit képviselek.
Milyen zenét hallgatsz saját kedvtelésből?
Nem hallgatok zenét. Csendre vágyom. Sokszor felveszem a fülhallgatómat, de semmi nem megy benne, csak a csend. Kell néha szünet, a jóból is kell pihenő.
