Csepella Olivér: „Minden művészet propaganda, maximum nem tudatosítjuk”
Tizedik évadára készül az RTL népszerű üzleti műsora, a Cápák között. Ennek kapcsán beszélgettünk Máté Kriszta producerrel.
Ezeket láttad már?
A mai felgyorsult világban komoly kihívás a nézőket a televízió elé ültetni, és maradandót alkotni sem egyszerű. Azonban úgy tűnik Máté Kriszta az üzleti műsorral nemcsak hiányt pótolt, kiválóan edukál is.
Amikor elkezdted a műsort, gondoltad volna, hogy lesz ebben 10 év?
Egyáltalán nem. Magyarországon a vállalkozó szitokszó volt, emiatt úgy gondoltam, hogy egy, maximum két év biztos. Azt nem mértem fel, hogy a vállalkozói kedvre milyen hatással lehet egy tévéműsor, és az a lehetőség, amit a vállalkozók a műsornak köszönhetően kapnak.
Mikor érzékelted, hogy a Cápák között, több mint „csak” műsor?
Az első évad vállalkozóival lényegében újra lehetne kezdeni a műsort, annyi minden változott az országban, és nyilván az ő életükben is. A 20 perc főműsoridős hírnévnek is egészen megdöbbentő hatása van, és műsoron kívül is nagyon sok mindent kapnak a vállalkozások.
A Cápák között nagyon speciális konstrukcióban készül, a műsor felét az RTL adja hozzá, a másik felét az én cégem. Olyan partnereink vannak, akik szervesen kapcsolódnak a vállalkozásokhoz, és olyan lehetőségeket biztosítanak akár különdíj vagy egyéb lehetőségek formájában a vállalkozásoknak, amivel akkor is jól járnak, ha nem találnak befektetőt az adásban.
Sztarenki Dóra: „Megtanultam, hogy nem lehet mindent kontrollálni”
Van olyan ismerősöm, aki több pénzügyi fogalmat is a műsornak köszönhetően értett meg. Ez a fajta edukáció tudatosan része az adásoknak?
Abszolút tudatos. Ezért is írjuk ki a képernyőre a szakmai kifejezéseket, hogy aki esetleg nincsen tisztában velük, ő is megértse a folyamatokat.
Mennyi munkád van ebben a műsorban, mit csinál jelen esetben egy producer?
Nagyon sok. Mivel a pénzszerzésben is benne vagyok, a nulladik ponttól részese vagyok a folyamatnak. Nagyjából 200 fős a csapat, a koordinálás, a logisztika sem mindig egyszerű. Most májusban elkezdtük a következő évad előkészítését, elindult a casting. Annyi kulisszatitkot elárulhatok, hogy amikor valaki Cápa lesz, akkor igyekszünk olyan vállalkozásokat keresni, amelyekre ő nyitott. Mert akkor érdekes és izgalmas a műsor, ha minél több befektetés születik.
Lehet-e, tudtok-e bármit garantálni?
Nem, ugyanis a Cápák és a vállalkozók valóban a műsorban találkoznak először. Az alapos tárgyalások nyilván a műsor után történnek, de az „ismerkedési fázis”, amit a nézők a stúdióban látnak, az igazi.
A Cápák között mögött inkább üzleti érdeklődés volt benned, vagy hiánypótló tévéműsort akartál csinálni?
Egyrészt hiánypótló volt az RTL szándéka, mert bár a csatornán jó pár évvel a Cápák előtt ment egy Ecopoly című műsor, az nem volt sikeres. Ott több olyan ember volt befektetőként, aki nem volt nyitott a tőle idegen, különböző típusú befektetésekre. Tehát az nagyon fontos, hogy a Cápák nagyon különböző motivációval és érdeklődéssel, de nyitottak legyenek a lehetőségekre.
A műsorban a befektetők jól tükrözik a valóságot is: ha üzletről van szó, általában férfiakra gondolunk. A nők kevésbé nyitottak ezen a téren?
Szerintem nagyon sok nő nagyjából tíz évvel ezelőtt, a Cápák között indulásának idején kezdett úgy igazán vállalkozni, és rengeteg jó csaj van, aki nagyon klassz vállalkozásokat visz, de még nem tart ott, hogy befektethető, vagy befektető legyen. Ha majd lesz 13. esetleg 15. évad, akkor már biztos, hogy sokkal több női Cápa és műsorban szereplő női vállalkozó is lesz. Nagyon sok nő van vezető pozícióban, egészen komoly üzleti vállalkozások élén, de nem a saját pénzüket kockáztatják. Nem egyszerű azt megtalálni, aki minden szempontnak megfelel Cápaként is.
A műsor kapcsán változott a te gondolkodásod a vállalkozásról, a pénzről?
Persze, hiszen nekem is van olyan vállalkozásom, ami azóta szárnyakat növesztett. A vállalkozásokkal való kapcsolatom úgy kezdődött, hogy megalakult a Bridge Budapest, amit három Magyarországról származó világsikert elért cég vezetője hozott létre: a Prezi, a Ustream, és a LogMein tulajdonosai és Pistyur Veronika vezette. Az volt a küldetésük, hogy vállalkozói sikersztorikat mutassanak be, ebből született Az első millióm története, amelyben 32 portrét készítettünk sikeres vállalkozókról.
Bódi Sylvi: „Ha az embert igazán megérinti az elmúlás, teljesen más szemmel tekint az életére”
Menet közben az RTL is felismerte, hogy egy vállalkozásokkal foglalkozó műsor megélne a csatornán, ezért meghívtak egy tenderre, amit végül elnyertünk. Ezután alakítottuk ki a speciális konstrukciót, aminek az volt a lényege, hogy ne a csatorna hirdetői legyenek a partnerek, hanem kimondottan vállalkozásokat segítő cégek. Több cég is úgy lett partnerünk, hogy maga jelentkezett, mert nézték a műsort és szerettek volna bekapcsolódni.
Van olyan sikerélmény, ami téged is meglepett?
Az egyik legjobb példa a műsor pozitív hatására az volt, amikor két Cápa arról beszélgetett az adásban, hogy milyen nehéz a kiskereskedelmi láncok polcaira bekerülni. Majd az egyik megkeresett minket, hogy fuzionáljunk. Bekapcsolódtak a casting folyamatba és kiválasztottak maguknak olyan cégeket, amiket alkalmasnak tartottak arra, hogy megjelenjenek náluk. Novemberben vettük fel a műsort, februárban ment le, másnap pedig ott volt a polcokon az a termék, ami előző nap volt látható az adásban.
Ez tulajdonképpen egy kisebb fajta csoda, amikor a marketingnek és a kommunikációnak köszönhetően mindenki nyert. Ehhez képest csekély a 20 perc műsoridő, mert akkor még a vállalkozók sem tudják, hogy lesz-e befektetésük. De az is nagyon szépen építi a vállalkozásokat, és arra is nagyon büszke vagyok, ahogy a Cápás vállalkozások megtalálják egymást, és kooperálnak üzletileg. Valamint az is nagyon jellemző, hogy bár egy vállalkozás nem kap befektetést a műsorban, de rövid időn belül több befektetője is lesz, mert az adás után megkeresik.
Szinetár Dóra: „Én hiszek abban, hogy olyan gyereket kapok, amilyet a Jóisten nekem szán”
A kezdetekben mennyire volt nehéz olyan sikeres üzletembereket találni, akik vállalták a nyilvánosságot is?
Nagyon fontos kritérium volt, hogy olyan emberek üljenek egymás mellett, akik szívesen ülnek egymás mellett. És ugye, olyan embert sem hívhatok Cápának, akinek kétes a vagyona háttere. Ráadásul Magyarországon a vagyon inkább takargatni való dolog, nem transzparens. A nyitottság mellett bizalomra is szükség volt a részükről, hogy nem csapjuk be őket, nem történik velük semmi rossz. A legelején a súly az én vállamat nyomta, de reméltem, hogy nem teszek velük rosszat. Szerencsére megvolt a kölcsönös bizalom, és jól is érzik magukat a műsorban.
A Cápák mellett a Friderikusz Sándor TalkShow is a nevedhez fűződik. Mekkora kihívás manapság új műsort készíteni?
Az azért leginkább Friderikusz Sándor nevéhez fűződik... Fontos felismerés, hogy a 30 év alatti generációnak tévéműsort csinálni egy kicsit elvetélt vállalkozás, mert a tévé mindig azokhoz az emberekhez kötődik, akik régen is nézték. Emiatt nem volt kérdés, hogy a tévénézők körében Friderikusz Sándornak bármikor van létjogosultsága.
A fiatalabb generációból nem mindenki ismeri a tévés múltját, de a podcastjai nagyon népszerűek, így egyetlen generáció számára sem volt rizikó. Nagyon régi a viszonyunk, voltam már korábbi műsorának is producere, azt hiszem, mondhatom, kölcsönösen tiszteljük egymást. Ráadásul kedve is volt újra tévézni, ki tudja, lehet, hogy utoljára.
Pokorny Lia: „Szembe merek nézni a félelmeimmel”
A kereskedelmi tévék indulásakor egy évtizeden át voltál a TV2 arca. Neked nem hiányzik a képernyő?
Az azért már nagyon régen volt, egy másik, az induló TV2 csatornáján. Képzeld, nem hiányzik. Sokan nem hiszik el, de nekem az már megvolt. Minden öröm, dicsőség, népszerűség, siker, ami azzal járt, és amit egyáltalán nem akartam már egy idő után. Amikor még naponta képernyőn voltam és találkoztam valakivel, többször is megkaptam, hogy mennyivel jobban nézek ki az életben. Akkor elhatároztam, hogy az előtt kell abbahagyni, mielőtt azt mondják, hogy mennyivel jobban mutatok a tévében.
Én ezt minden különösebb szívfájdalom nélkül el tudtam engedni. Valószínűleg szerencsés vagyok ezen a téren, ha indul egy új műsor, nem méricskélem, hogy abban lenne-e helyem. Amikor például a Keresem a családom című műsort elkezdtük Liluval, azt hiszem, kicsit tartott is tőle, hogy majd rivalizálni fogok vele. De pontosan tudta az első pillanattól, hogy ha valamire azt mondom, hogy nem áll jól, vagy ne így csináld, abban semmilyen hátsó szándék nincsen. Azonnal megérezte, így az első pillanattól barátok lettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást. De annyi idő eltelt a képernyős életem óta, hogy már nem is jut eszembe, csak most, hogy beszélünk róla.
Egyébként értem, és helyeslem, hogy például Amerikában egyre kevésbé jellemző, hogy valaki kiöregszik a képernyőről, de engem ez már nem hoz lázba. Sokkal jobban izgat a fiatalok támogatása.
Kovácsovics Fruzsina: „Felmerült bennem, hogy van-e jogom ilyen szerepben lenni”
Van benned egyfajta mentor szerep?
Szerintem igen. Nagyon fontos lett számomra a tanítás. A Színművészetin is oktattam televíziós műsorkészítést, most pedig már évek óta a Kodolányin tanítok, ez a főállásom. Emiatt csináltam meg a doktorit is, hogy ne legyen akadálya, hogy egyetemen taníthassak. Nagyon szeretem csinálni. Több tanítványommal dolgozom együtt, próbálok nekik valódi gyakorlati lehetőségeket is adni.
Hogy van mindenre időd?
Úgy, hogy nem alszom eleget. Tudom, nem ez a legjobb módszer, de ott hozom be a lemaradásomat. Sajnos perfekcionista vagyok, nálam olyan nem létezik, hogy ha valamit meg kell csinálni, azt nem csinálom. Olyankor gyötör a lelkiismeret furdalás, ami borzasztó tud lenni.
Pár éve a Forbes listáján a legbefolyásosabb nők között szerepeltél. Ennek van számodra jelentősége?
Én azt gondolom, hogy nagyjából tudom a helyem, csinálom a dolgom. Díjakat nem kaptam soha, de nem is azért dolgoztam, nem része az életemnek az önmarketing, nem posztolok soha öncélúan. Valahogy híradósként úgy alakult, akkor a morál része volt, hogy bár van véleményem, nem tartozik másra, hogy mit gondolok. Teszem a dolgom, edukálok, és ott mondom a véleményem, ahol úgy érzem, van értelme.
Márkus Luca: „Nem bánom, ha sodródom az árral”
Veled a kezdetekben – amikor a bulvár is mást jelentett mint manapság – , sem volt tele a sajtó. Ez már akkor is tudatos döntés volt?
Igen, mert szerintem, ha az ember a boldogságát szívesen kiteregeti, vagy megosztja másokkal, akkor a bánatánál is elvárják. Nekünk az esküvői költségvetésünkben az volt az egyik legnagyobb tétel, hogy távol tudjuk tartani a fotósokat, újságírókat. Komolyan gondoltam, hogy amíg az életem a kirakatban zajlott, addig sokkal fontosabb volt, hogy a sajátom, a sajátom legyen, és ne osszak meg mindent másokkal. Nagyon büszke vagyok a gyerekeimre, de nem mutogattam őket soha. Emlékszem, amikor megszületett a fiam, volt aki azt írta, azért nem engedem fotózni, mert beteg. Teljesen abszurd helyzetek voltak, sok energia volt ezt kordában tartani.
Ha nem is mutogatod őket, de mit lehet tudni róluk?
Tartom magam ahhoz, hogy ha akarják, majd ők elmondják mi van velük, nem én szeretnék dicsekedni helyettük. Olyan már előfordult, hogy megosztottam egy posztjukat, de sosem én tettem ki. De nem titok, ma már egyikük sem él itthon. A lányom jövőre érettségizik, és úgy döntött, hogy máshol szeretné befejezni a középiskolát. A fiam egyetemista, karatézik, ő tudatosan az edzője miatt választott várost, ezért tanul Madridban.
Hogy élted meg amikor leváltak?
Biztos eretnekség, de én úgy gondolom, hogy ha a gyereknek jó, akkor nekem is jó. Egy percre sem sajnáltam magam emiatt. Pont a napokban kérdezte egy barátunk, hogy élem meg az üres fészek szindrómát, merthogy ennek neve is van. Kicsit szégyellve mondtam, hogy jól. Mert mindkét gyerekem jól van, és ez nekem is jó.
Gadó Anita: „Az irónia a humorforrásom”
Amióta nincsenek itthon a gyerekek, több lett a szabadidőd?
Dehogy! De azt a keveset ami van, igyekszem jól beosztani. Találkozunk a barátokkal, moziba, színházba járunk.
Hány ötlet fut egyszerre a fejedben?
Nem egy, de most már muszáj elhessegetni, mert nem lehet arra építeni, hogy ezt ebben a tempóban csinálhatom sokáig. Észhez kéne térni egy kicsit, András (Bárdos András, Kriszta férje – a szerk.) ezen a téren egészen drasztikusan fogalmaz. Emlékszem, pár évvel ezelőtt leültetett és azt mondta, hogy figyelj, ha te így fogsz élni, meg fogsz halni. Ahhoz képest próbáltam leállni, de nem nagyon sikerült.
A Cápáknál jön a tizedik évad, ilyenkor nem száll ki az ember. Amikor Liluval elindítottuk a közös vállalkozást, a Lilulandot, kezdetben manufaktúraszerűen gondoltuk működtetni, nagyratörő vágyakkal. De ahogy szépen cseperedik, persze, egyre több dolog van vele, de azt is nagyon élvezzük. Szóval nem egyszerű lassítani, de tudom, hogy kellene.
Király Linda: „Amerikába mindig könnyen megyek vissza, de a lelkem itt van”
A munkabírásod mellett még egy dolog van, ami állandó: a rövid, szőke frizurád. Nem kísérleteztél soha más színnel, fazonnal?
Nem. Anyukám kiskoromban sokat vágta a hajamat, hogy erős legyen, - nem lett az. Mindig rövid, szőke hajam volt. Egyszer lázadtam csak: mivel mindenki fiúnak nézett, érettségi környékén megnövesztettem. Olyan frizurát akartam, mint Julia Robertsé, ezért be is göndörítettem, de rettenetesen állt. Azóta nem kísérletezem. Ahogy sok minden másban, szerintem ebben is elég unalmas vagyok.
