Olyan ízlésesen villantott a szupermodell, hogy azt tanítani kellene

Izabel Goulart
Fotó: Rexfeatures

Ez is érdekelhet

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

5 dolog, ami magyarként ledöbbentett, amikor először New Yorkban jártam

2018. augusztus 29.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Elkezdődött a Velencei Filmfesztivál, ahol rengeteg hírességre lehet számítani. Az elsők már meg is érkeztek az eseményre, többek között Izabel Goulart szupermodell, aki minden alkalommal kitesz magáért.

Izabel nemrég Alessandra Ambrosio oldalán drukkolt a világbajnokságon Brazíliának és olyan forróra sikerült a szurkolás, hogy a fotók pillanatok alatt bejárták a világot. A modell most sem fogta vissza magát és mai belépője biztosan bekerül a legemlékezetesebbek közé.

Goulart egy Philosophy Di Lorenzo Serafini ruhát viselt, aminek nagy része tüllből készült, így teljesen átlátszó. Annak ellenére, hogy konkrétan egy bugyiban és melltartóban flangált, mégsem mondanánk rá, hogy kihívó, hiszen az összhatás abszolút elegáns volt.

Rita Ora úgy közszemlére tette melleit, mint még soha

Rita Ora úgy közszemlére tette melleit, mint még soha

Izabel taníthatná, hogyan kell ízlésesen villantani, mert erre csak kevés híresség képes.

Izabel Goulart
Fotó: Rexfeatures
Izabel Goulart
Fotó: Rexfeatures
Izabel Goulart
Fotó: Rexfeatures
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Egyetlen lépés, amitől sokkal puhább lehet a bőröd már az első használat után (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Makk Adri végre elárulta meseszép hajának titkos receptjét: ezeket a termékeket használja a híres influenszer (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Fesztiválra készülsz? Ez a 3 szabály megkímélhet egy nagyon kellemetlen problémától (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)

Láthatatlan feszültség az irodában: így jelzi a test, ha azonnali segítségre van szüksége (x)