Az elmúlt évek a változásról, az önismeretről és a felnőtté válásról szóltak Puskás-Dallos Bogi életében. Az anyaság új perspektívát adott neki, felébresztette kreatív energiáit.
Ezeket láttad már?
Puskás-Dallos Bogi élete az elmúlt években változásokkal és új felismerésekkel telt. A kisfiával töltött hónapok alatt ráébredt arra, milyen mély hatással van rá az anyaság, és hogyan formálja ez a kreatív életét. Most ezekről a megélt élményeiről, az önmagához való visszatalálásról, a családjáról, az új szerelemprojektről, a Lelkizünk? podcastról és a jövőbeli terveiről mesél.
Rengeteget változott az életed nőként, anyaként, alkotóként.
Három évvel, még az anyaságom előtt jelent meg az utolsó nagylemezem, Az út közepén címmel. Amióta anyuka lettem, azt érzem, hogy valójában még az út elején járok minden szempontból. Ez az időszak tele volt felismerésekkel, ráismerésekkel, és leginkább magamra ismerésekkel. A kisfiamról például azt szoktam mondani, hogy az egyik legnagyobb tanítómesterem. Olyan sok mindent tanított meg saját magamról, amit korábban nem is vettem észre.
Az anyaság teljesen új energiát és új színt hozott az életembe. Az első időszak, amíg nagyon picike volt, inkább egy lelassult, befelé figyelő másfél év volt. Utólag azt érzem, ez nagyon is a hasznomra vált, még akkor is, ha eleinte néha meg tudja ijeszteni az embert ez a nagy változás. Ez egy örök egyensúlykeresés. Ismered azt az érzést, amikor folyton meg akarsz felelni valaminek, de közben úgy érzed, sehol sem tudsz igazán? Én is ezt éltem meg, főleg abban az időszakban, amikor még egészen kicsi volt a babám.
Hogyan sikerült visszatalálni önmagadhoz?
Körülbelül másfél éves volt a kisfiam, amikor elkezdtem érezni, hogy visszatérnek a kreatív energiáim. Már régóta gondolkodtam azon, hogyan tudnék újra visszatalálni a hangomhoz, de érdekes módon az első gondolatom nem a zene volt, hanem a beszélgetés. Így született meg az első kreatív projektem, a saját podcast. A Lelkizünk? volt az, amivel először igazán visszatértem a munkához a baba mellett. Ha az elmúlt fél évemet nézem, azt érzem, hogy nagyon jó irányba haladok. Kezdem megtalálni az egyensúlyt abban, hogyan tudok egyszerre anya és feleség lenni, de közben megmaradni Dallos Boginak is.
Puskás-Dallos Bogi megvált hosszú hajától, merész rövid frizurája maga az álom
A harmónia megteremtéséhez szerinted mennyire fontos, hogy az ember kijelölje a határait?
Szerintem ez elképesztően fontos. A felnőtt lét része az is, hogy elkezdjük meghúzni a határainkat. Ha visszagondolok akár korábbi párkapcsolatokra, tinikapcsolatokra, ott még gyakoroljuk ezt, és nekem is időbe telt, hogy megtaláljam a határaimat a saját családommal, a férjemmel, a szüleimmel. Ez egy folyamatos munka. Mostanában már úgy érzem, tudom mérlegelni, hogy amikor jön egy lehetőség, ne elsőre a „nem” legyen a válaszom. Van, amikor a zsigeri megérzésre kell hallgatni, de van, amikor pont az az izgalmas, hogy kimozdít a komfortzónámból.
A kisfiam születése volt az a pillanat, ami először ráébresztett erre. Ekkor ismertem fel igazán, hogy az élet véges, mennyire fontos, hogy akiket szeretek, minél több közös élményt szerezzünk együtt. Azt is megtanultam, hogy felismerjem, kik azok az emberek, akikkel jó hatással vagyunk egymásra, és kik azok, akikkel más irányba haladunk. Bevallom, az anyaság útvesztőjében néha magányosnak éreztem magam. Észrevettem, hogy hajlamos vagyok belesüppedni a helyzetekbe, nem mindig kezdeményezek, nem emelem fel a telefont, nem keresem a barátaimat. Ezen tudatosan változtattam. Az egyik nagy fogadalmam az volt, hogy aktívan tartom a kapcsolatot a barátaimmal és a családommal.
Mennyire könnyű megtalálni a mindennapokban az egyensúlyt a különböző szerepek között?
A rendkívül fontos momentumok egyike volt, amikor Ábel pár hónapos volt, a férjem szeretett volna megnézni velem kettesben egy színházi darabot. Peti megszervezte, hogy a nagyszülők átjöjjenek gondoskodni Ábelről. Az elején nem volt könnyű tőle elszakadni, de mostanra felismertem, azért tudok egyensúlyban maradni, mert sokszor figyelmeztet a környezetem, hogy kapcsoljak ki. Látom a gyerekemen is, hogy mennyit hozzáad a kis életéhez, hogy másokkal is időt tölt. Bízom a családban és a környezetemben, mára beigazolódott, hogy működik.
A másik gondolat, ami eszembe jutott a kérdés kapcsán, az a mom-shaming témája. Szerintem rendkívül fontos, hogy mi nők beszéljünk ezekről, kimondjuk az érzéseinket. Ha belül elnyomjuk ezeket, más anyukák azt érezhetik, hogy egyedül vannak, csak nekik van lelkiismeret-furdalásuk azért, mert csak ők nem merik otthon hagyni a gyereket. Nagyon fontos, hogy ezeket megosszuk egymással, beszélgetésekben, interjúkban vagy közszereplői helyzetekben, és ne keltsünk frusztrációt más anyukákban. Nem az számít, ki milyen gyorsan fogyott vissza a szülés után, ki milyen csinos ruhában tologatja a babakocsit, vagy ki hány programra tud elmenni. Ez mindenkinek a saját dolga.
Volt olyan felismerésed magaddal kapcsolatban, ami az anyaság során jött elő?
Abszolút! Sokkal erősebb és határozottabb vagyok, mint gondoltam, és csodálatosnak tartom, hogy mire képes a testünk. Rájöttem, hogy korábban sok helyzetben még gyerek voltam, az anyaság segített felnőni. Az anyaság átkeretez mindent, nem arról van szó, hogy az énem megszűnik, hanem hogy a legfontosabb dolgok átértékelődnek. Persze megmaradnak a nagy karrierálmok és a személyes célok, de az első gondolatom már mindig ő. Onnantól, hogy a kisfiam megszületett, minden munkát, mindent ahhoz igazítok az életemben, hogy neki a legjobb legyen.
Puskás-Dallos Péter: „Sokan csak a gyerek hároméves korától érzik magukat apának”
Van olyan nevelési elv, amit tovább visztek, vagy tudatosan máshogy követtek Ábel nevelésében, mint a saját gyerekkorotokban?
Anyukám rengeteget mesélt és mondókázott nekem, Ábel életében is kiemelt szerepe van a könyveknek. Már nagyon pici korától elkezdtünk neki olvasni. Kislányként a szüleim hajlamosak voltak túlfélteni, még a széltől is óvtak, mi viszont azt gondoljuk, hogy néha hagyni kell, hogy a dolgok megtörténjenek. Hagyni kell, hogy koszos legyen, hogy elessen, hibázzon, mert ebből tanul. Ezt próbálom anyukámnak is átadni. Úgy érzékelem, nyitott rá, hogy nem szabad mindent csak tiltani, mert akkor állandó szorongást kelthetünk benne, így később minden helyzet mögött veszélyt fog látni.
A rutin kialakítása nálam is megvolt gyerekkoromban, bár a szokások mások voltak. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy Ábel szeresse az állatokat és a természetet, ezért mindennap igyekszünk kimenni a szabadba, sok mesét olvasunk neki az állatokról. Nem neveljük vegánnak vagy vegetáriánusnak, de igyekszünk minél több zöldséget és gyümölcsöt adni neki. Ha felmerülne később benne a kérdés, elmagyarázzuk majd neki, az apukája miért döntött úgy, hogy nem eszik állati eredetű élelmiszereket. Később a saját döntése lesz, mit kezd majd ezzel a kérdéssel.
Gryllus Dorka: „Akkor is lehet saját utat építeni, ha nem minden adott hozzá”
Változott a kapcsolatotok Petivel azóta, hogy szülők lettetek?
Mélyebbé vált, sokkal filter nélkülibb, őszintébb lett. Már több mint hat éve vagyunk együtt, rengeteg magasságot és mélységet megéltünk, ami még inkább összekovácsolt minket. Nagyon büszke vagyok, hogy egyre jobban ismerjük egymást, tudjuk a kényes pontjainkat, és nagyon jó stratégiánk van a konfliktusok kezelésére. Érezzük, mikor kell egy dolognak robbanni, hogy utána közösen túl tudjunk rajta jutni.
Abszolút összeillő szülőpárosnak érzem magunkat. Sokan mondják, hogy „jó apuka, sokat segít”, de én mindig azt mondom, hogy Peti nem segít, hanem részt vesz a gyereknevelésben. Nagy különbség! Nem arról van szó, hogy besegít, hanem mindent vállal, aktívan részt vesz a gyereknevelésben. Jól tudunk egyensúlyozni: amikor az egyikünknek intenzívebb időszaka van, a másik tartja jobban otthon a frontot. Ha nem értünk egyet valamiben, igyekszünk nem egész nap feszültséget sugározni, hanem megoldjuk, hogy a gyerek lássa, anya és apa kibékülnek. Szerintem ez a későbbiekben előnyére válhat a konfliktuskezelésben.
A mozgás és az önismeret segít leginkább a gyógyulásban, mégis ezekre szánjuk a legkevesebb időt
Hogyan született meg a Lelkizünk? podcast, és mi volt a célod vele?
Az anyai elmagányosodás érzése adta az ötletet, beszélgetéshiányom volt. Kevés barátnőm van, aki igazán átérzi, mivel jár egy kisbaba. Másrészt már az anyaságom előtt is érdeklődtem a mentális egészség és önfejlesztés iránt. Elkezdtem egy hároméves személyiségfejlesztő képzést, amiből egy évet csináltam meg, de szeretném majd folytatni. Fontos volt számomra, hogy a saját fejlődésemhez kapcsolódó mély beszélgetéseket is tudjak folytatni. A harmadik ok, hogy mindig is szerettem volna visszatérni a saját tartalomgyártáshoz. Már 2017-ben volt egy Youtube-formátumom, a 7kornálam!, ami nagyon a vendégekre fókuszált, könnyed portréműsor volt. Éreztem viszont, hogy szeretnék valami mélyebb, nőkhöz kapcsolódó tartalmat csinálni, ami női közösségépítést is szolgál.
Nem akartam bulvár vagy clickbait formátumot, hanem értékes beszélgetéseket, amelyek valóban segíthetnek a nőknek, akik hasonlóan éreznek. Ahogy elindultunk, láttuk, hogy nagyon rezonál a hallgatókkal. Kilencven százalékban nők hallgatnak, néznek minket, de sokan a párjaikkal, férjükkel együtt. Nagyon örülök, hogy fél év alatt láthatóvá vált, és rengeteg embert megmozgatott. Most készülünk egy fiús különkiadással is, ami szintén formabontó lesz: négy férfit hallhatunk lelkizni olyan témákról, amiket a női nézők dobnak be, szerintem ez is nagyon izgalmas lesz.
Mert fontos, hogy ők is kimondhassák a mély gondolataikat...
Ez egy olyan téma, ami még mindig egy rossz sztereotípia mentén működik: a férfiak nem lelkiznek, nem gondolkodnak mélyen, főleg nyilvánosan, és nem osztanak meg érzéseket, miközben sok bennük a frusztráció. Már forgattunk pár részt: eleinte nevetéssel palástolják, amit gondolnak, de aztán gyakran mélyebbre mennek, mint mi, nők, és bátrabban kimondják az érzéseiket.
„Megtanultam, hogy talpon kell maradni” – Interjú Rácz Zsuzsával
Hogy látod, milyen fontos témákról nem mernek a nők beszélni?
Meglepően sokan érdeklődtek a viszonyunk az alkohollal, vagy a testünkkel epizódok iránt, de nagyon izgalmas téma a lecserélhetőség érzése is: amikor munkahelyen, párkapcsolatban vagy baráti körben azt érzed, hogy kiszorulhatsz, lecserélnek, vagy már nem látnak szívesen egy pozícióban. Nehéz ezt mentálisan megélni, és kihívás, hogy ne a másik nőt kezdjük el utálni, hanem vizsgáljuk meg magát a helyzetet, hogy miért alakult így. Az „üzenet a tinikorunkban lévő énünknek” rész is fontos témát érint, mert picit visszavisz a gyerekkorunkhoz, a gyerekkori önmagunkhoz. Nem mindig a tabutémákra törekszünk, hanem arra, hogy a témában megtaláljuk a személyes történetünket, ezért rezonálnak rá ennyien, mert érzik, hogy személyes.
Milyen hatása van a női közösség erejének, hogy őszintén beszélnek a személyes történeteikről, és mennyire erősítik egymást a különböző témákban?
Jó érzés kimondani, megosztani, és hallani a másik nézőpontját, de ami még izgalmasabb, látjuk, hogy ez nem csak köztünk történik, rengeteg nő kapcsolódik hozzánk – ez fantasztikus érzés. Mindig hangsúlyozzuk, hogy mi nem szakértők vagyunk, csak négy nő, akik lelkiznek. Nagyon jó visszajelzéseket kapunk pszichológusoktól és szakemberektől is, akik hallgatják. A jövőben tervezzük, hogy bővítjük a tartalmat, és lesznek epizódok, ahol szakértő is részt vesz.
Hogyan látod a mai világban a mentális egészség és a hosszabb, elmélyült tartalmak szerepét?
Azt érzem, hogy az életünk ma hihetetlenül gyors, mintha már nem is ránk, emberekre lenne tervezve. Olyan ütemben zajlik minden, hogy sokszor nem is tudjuk felfogni, mi történik velünk. Ma már az emberek a közösségimédia-oldalakon nem néznek meg három percnél hosszabb videót, pedig régen egy albumon a slágerek akár nyolc percig is tarthattak. Az egész zeneipar és a tartalomfogyasztás így jelentősen átalakult. Pont ezért van óriási jelentősége a hosszabb tartalmaknak.
Szükség van olyan formátumokra, ahol van idő megérteni, elemezni, jelen lenni, és kicsit lelassítani. Az emberek érzik, hogy szükségük van a lelassulásra, ezért is fontos, hogy az interneten elérhetőek legyenek olyan tartalmak, amelyek nem azt várják el tőlünk, hogy tíz másodperc alatt mindent megértsünk, hanem valódi időt adnak a feldolgozásra. Úgy látom, hogy az emberek elmagányosodnak a felgyorsult világban, ezért óriási szükség van arra, hogy érezzük, kapcsolatban vagyunk másokkal.
Gelencsér Tímea: „El sem tudnám képzelni, hogy életünk egyik legfontosabb napján ne legyen velünk”
Milyen irányba tart most Puskás-Dallos Bogi?
Tavaly szilveszterkor írtunk egy listát Petivel arról, mik azok a dolgok, amiket a következő évben szeretnénk megvalósítani, és amelyekért tenni kell. Ezen a listán sok minden szerepelt, többek között a podcast, az utazás, és természetesen az is, hogy a család mindig prioritást élvezzen.
Korábban nagyon kevés lehetőségünk volt közösen utazni: a covid alatt jöttünk össze, és akkor egyáltalán nem utaztunk. Amikor szülővé váltunk, a koncertek és tévés forgatások miatt a nyár – és sokszor az ősz is – limitált volt. Most az egyik legfontosabb célunk, hogy hármasban fedezzük fel a világot, hiszen ezek az élmények rengeteget adnak nekünk, és inspirálják a kreatív energiáinkat is.
Voltak időszakok, amikor el voltam veszve: nem igazán láttam az utat sem zeneileg, sem a tévés lehetőségekben. Most úgy érzem, újra jó úton járok, minden energiámat tudom mozgatni, produktív vagyok. Sok tervem van a podcasttal kapcsolatban, szeretném, ha nem csupán egy műsor lenne, hanem annál sokkal több. A jövő évre az egyik fontos célom, hogy visszataláljak a zenéhez, és megtaláljam a saját zenei hangját a lassan harmincéves Puskás-Dallos Boginak. Az első számú prioritásom azonban mindig a kisfiam, Ábel lesz. Jó anyukája szeretnék lenni, minél több közös pillanatot szerezni neki, és aktívan részt venni a fejlődésében.
Stylist: Csillag Szilvia
Smink: Nógrádi Barbara
Haj: Márkus Eszter
(Köszönet a helyszínért a Kimpton BEM Budapest-nek!)
