Az Oscar partiján is csodás magyar ruhában Szamosi Zsófia

2017. február 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Óriási öröm, hogy egymás követő második évben is Oscar-díjas magyar filmnek örülhettünk.

A Deák Kristóf által rendezett Mindenki című rövidfilm sikere mellett kicsit azért annak is örülhettünk, hogy a magyar divat is fókuszba került, hiszen az alkotás főszereplője, Szamosi Zsófia színésznő egy Sármán Nóra által tervezett csipkés ruhában érkezett a filmes világ legfontosabb vörös szőnyegére.

A Mindenki című immár Oscar-díjas alkotást Los Angelesben képviselő alkotók a gála utáni partira is meghívást kaptak, aminek szokás szerint a Vanity Fair magazin volt a házigazdája. Ahogy illik, természetesen Szamosi Zsófia is átöltözött erre az eseményre, hogy egy újabb magyar divattervező lezser és mutatós darabjában érkezzen a második vörös szőnyeges partira Hollywoodban. A színésznő teljes szettjét a Konsanszky márka készítette. A Poppy hernyóselyem overall mellett Drill aranyozott nyaklánc , Drill fülbevaló, és Pavo gyűrű egészítette ki a ruhát. Az összes ékszer ​ sárgaréz és 18 karátos arannyal bevont, ékszereket Katona Barbara tervezte a konsanszky márkának.

Szamosi Zsófia konsanszky ruhában az Oscar-partin
Fotó: konsanszky

Ennél jobb reklám aligha kell ezeknek a daraboknak, érdemes tudnod, hogy Szamosi Zsófia szettjének minden darabja március 10-től megvásárolható a márka webshopjában www.konsanszky.com, illetve rendelhető a konsanszky budapesti, Aladár utca 17. szám alatt található showroomjában.

A Szamosi Zsófia által viselt overall a konsanszky lookbookban
Fotó: konsanszky
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Miért dőlünk be a veszélyes rosszfiúknak és a csábító illúzióknak?

Társadalmi célú reklám

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom