Timothée Chalamet kitette a mellkasát rendesen az Oscar-gálán

2022. március 28.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az idei év egyik legnagyobb várományosa a Dűne volt, melynek főszereplője a tavalyi évben minden egyes jól öltözött listát meghódított összetéveszthetetlen stílusával: Timothée Chalamet.

A 2022-es Oscar-gálát sem hagyta ki természetesen, és egy igazi Timothée Chalamet-s szettben jelent meg a Dűne színeiben Zendayával egyetemben, mely végül összesen 6 db Oscar-díjjal zárta az estét. A fiatal színész ezúttal is a csillogásra hagyatkozott szettjében és ezúttal is a Louis Vuittontól választott szettet a vörös szőnyegre.

Timothée Chalamet
Fotó: Getty Images

Azonban ennek a csillogó, flitteres, fekete zakónak, ami alatt Timothée Chalamet a legnagyobb lazasággal nem visel SEMMIT, az a különlegessége, hogy a Louis Vuitton női kollekciójának egy darabja.

Íme Timothée Chalamet és a védjegyének számító csuklófogása:

Fotó: Getty Images

A hihetetlenül tehetséges és zseniális stílusérzékkel, no meg persze merészséggel megáldott színész ezzel is bizonyítja, hogy a fiatal generáció számára az olyan ósdi dolgok, mint hogy nemi hovatartozás, már egyáltalán nem jelentenek semmit. És ez, bizony, elég menő.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Megújul a Lidl állateledel-kínálata: könnyebb lesz a gazdiknak a választás

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom