Létezik kúlabb Timothée Chalamet és Tilda Swinton párosánál? Hát, nem

2021. július 13.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Cannes idén lángol! Egyre másra olyan eszméletlen szettekben jelennek meg a sztárok a vörös szőnyegen a filmfesztiválon, hogy szóhoz sem jutunk. Bella Hadid például olyan szenzációs Schiaparelli kreációban lejtett végig az egyik premieren, hogy azóta sem tudtunk magunkhoz térni. Most pedig ugyanezt az efektust érte el Timothée Chalamet és Tilda Swinton a várva várt The French Dispatch Wes Anderson-film belutatóján.

A fiatal tehetségek közül Timothée Chalamet A színész, akire most mindenkinek a figyelme irányul, amihez nyúl az arannyá változik, amelyik filmben feltűnik, az garancia a sikerre. A The French Dispatch című filmje Wes Andersonnak már egy ideje torlódik a járvány miatt, most pedig a cannes-i filmfesztiválon is bemutatkozott, és persze a fesztivál egyik legjobban várt nemcsak bemutatója, hanem vörös szőnyeges eseménye is volt.

Timothée Chalamet divatozásai messzi földön híresek, a gálák legjobban öltözöttei között szerepel minden alkalommal, amikor feltűnik valahol, és ez az esüst, fényes Tom Ford öltöny, amiben most Cannes-ban megjelent talán az egyik legextrémebb volt mind közül.

Fotó: Getty Images

Nem hiába Hollywood liblingje a 25 éves, Oscar-díjra jelölt színész, mindenki imádja a kollégái közül is, Adrien Brody és Bill Murray is boldogan fotózkodott vele a vörös szőnyegen:

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Menőségét talán csak az tudta tovább fokozni, hogy a fantasztikus és rendkívül tehetséges Tilda Swintonnal karöltve érkeztek a premierre Cannes-ban, aki ráadásul olyan hihetetlenül stílusos volt, hogy nem győzzük dicsérni.

Fotó: Getty Images

Ez pedig az egyik legaranyosabb kép, ami készült az egész este folyamán:

Fotó: Getty Images

Tilda Swinton is nagy sikert aratott a kollégái körében, Adrien Brody vele is boldogan fotózkodott:

Fotó: Getty Images
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom