Amal Clooney gyönyörű ruhában vette át a díját, amiben kritizálta Trumpot és közte Magyarországot is

2018. december 7.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Az utóbbi időben egyre ritkábban láthatjuk Amal Clooneyt és George Clooneyt együtt a vörös szőnyegen, no nem azért, mert bármi komolyabb okuk lenne a nyilvánosság elől való rejtőzködésre, hanem mindketten rendkívül elfoglaltak, főleg két kisbaba mellett.

Amal Clooney gyönyörű ruhában vette át a díját, amiben kritizálta Trumpot és közte Magyarországot is
Fotó: Profimedia

Pár napja Amal az ikrekkel karján:

Fotó: Profimedia

Az ENSZ Tudósítók Szövetségének díjátadóján Amal Clooney is átvehette az év világpolgára díjat, amit az ENSZ újságíróknak és médiáknak oszt ki, akik az ENSZ-ről és ügynökségeiről készítettek riportot. Természetesen az emberjogi védőügyvéd gyönyörű volt, mint mindig, ezúttal egy hosszú, kék-fehér csíkos ruhát viselt, George Clooney pedig hozta a tőle megszokott sármos eleganciát fekete öltönyében.

Fotó: Profimedia

Amal Clooney sosem hordja így a haját, pedig annyira jól áll neki

Amal Clooney sosem hordja így a haját, pedig annyira jól áll neki

Köszönőbeszédében azonban Clooney kitért az újságírás szabadságának fontosságára, és hogy Trump elnöksége egyre több nemzetnek adott bátorságot arra, hogy ezt korlátozzák saját országukban, megemlítette Észak-Koreát, de Magyarországot is többek között, ahol ennek veszélyét látja.

Fotó: Profimedia

Amal Clooney bebizonyította, hogy a csíkos még mindig nem unalmas!

Amal Clooney bebizonyította, hogy a csíkos még mindig nem unalmas!

Beszédének összefoglalóját itt tudod megnézni:

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

glamour plusz ikon Szörfdeszkán érkezik a Télapó, ilyen az ausztrálok és az ausztráliai magyarok karácsonya

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Ezekkel a termékekkel érdemes előre feltölteni a kamrát karácsony előtt (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Stílus, ami körbeér: gyerekkorunk hangulata a New Balance Kids kollekciójában (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Nem nézed, hanem átéled: ezzel az előadással egy másik világba lépsz be (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)

Amikor a tükör végre visszamosolyog: ingyenes sminktetoválás hegekre és bőrelváltozásokra (x)