Ariana Grande egy perce van együtt új pasijával, de az máris szerelmük jelképét varratta magára!

2018. június 4.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ariana Grande és Mac Miller két évig jártak együtt, viszont három héttel ezelőtt hivatalosan is bejelentették, hogy véget ért kapcsolatuk. Az énekesnő azóta már azt is kifejtette, hogy egy mérgező kapcsolatban éltek és nagyon sok mindent el kellett viselnie azért, hogy működjön a dolog kettejük között.

Egy héttel később kiderült, hogy Ariana máris új szerelmet talált magának, a Saturday Night Live amerikai tévéműsor komikusának személyében. Nem sokkal később Pete Davidson is megerősítette, hogy randiznak és nagyon boldogok együtt.

Ariana Grande nagyon szeretheti ezt a gigantikus masnit a hajában, hisz már Met gála óta viseli

Ariana Grande nagyon szeretheti ezt a gigantikus masnit a hajában, hisz már Met gála óta viseli

Most pedig Pete két új tetkót is csináltatott és mindkettő Ariana-hoz fűződik. Az egyik két nyuszifül, ami az énekesnő Dangerous Woman című albumborítójáról ismert, valamint a lány monogramja.

Pete Davidson
Fotó: Instagram
Pete Davidson
Fotó: Instagram

Mi talán kicsit megijednénk, ha valaki két hét után így fejezné ki a szerelmét, de hátha neki bejön. Viszont, ha ilyen tempóban haladnak a dolgok jövő héten valószínűleg már az esküvőről fogunk írni.

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Itt állíthatod be , hogy a Google keresőben könnyebben megtaláld a glamour.hu cikkeit
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!
A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

A pörgős hétköznapok ellenszere: 4 apró rutin, ami visszahozza a belső egyensúlyodat

Támogatott Tartalom

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

A kedvenc ruháid sem tartanak örökké, de ezzel sokat tehetsz azért, hogy tovább szépek maradjanak

Támogatott Tartalom

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

A mosás nem magától történik – mit jelent valójában az egyenlőség otthon?

Támogatott Tartalom

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

A réteges öltözködés művészete, amit idén télen mindenkinek el kell sajátítania

Támogatott Tartalom