Wow! Ashlee Simpson kislánya már ilyen nagy lett

2017. március 25.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Ashlee Simpson a nővérével együtt a 2000-es évek elején az egyik legnépszerűbb énekesnőnek számított, a Fall Out Boy gitárosával, Pete Wentz-cel kötött házassága pedig messzi földön híres volt. A popsztár minden vörös szőnyeges eseményen jelen volt, és sorra jelentek meg a lemezeit igencsak nagy sikerrel.

Ashlee Simpson vörös szőnyeg
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

Pár éve azonban szinte semmit nem lehet róla hallani, karrierje gyakorlatilag megfeneklett, semmilyen újdonsággal nem jelentkezik, filmes szerepekben sem láthatjuk. A magánélete azonban annál jobban virágzik, hozzáment a legendás Diana Ross fiához, Evan Ross-hoz közel 3 éve, és azóta már egy közös gyermekük is született, Jagger Snow Ross.

Legutóbbi vörös szőnyeges megjelenésük még januárban volt:

Ashlee Simpson Evan Ross
Fotó: rex/shutterstock/puzzlepix

A kislányt sokáig óvták a nyilvános szereplésektől, közel egy év telt el addig, ameddig egyáltalán Instagramra is feltettek róla egy képet, de azóta már vissza-visszatérő vendége Ashlee Simpson és Evan Ross profiljának is.

Most nagy meglepetésünkre egy lesifotós kapta lencsevégre a szuperszőke Ashlee Simpsont karján másfél éves kislányával, amint Los Angeles-ben sétálgatnak.

Ashlee Simpson Jagger Ross
Fotó: Northfoto

Jól nézd meg őket, ki tudja még hány évnek kell eltelnie, hogy erre ismét alkalmad legyen!

Ashlee Simpson Jagger Ross
Fotó: Northfoto
Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

Egy szál bugyiban mutatta meg brutális fogyását Lizzo, soha nem volt még ennyire vékony az énekesnő

Egy szál bugyiban mutatta meg brutális fogyását Lizzo, soha nem volt még ennyire vékony az énekesnő

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

9 jel, ami depresszióra utalhat – akkor is, ha látszólag minden oké (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

Intimfertőzés az öltözködés miatt – így kerülhetjük el (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

A sípálya a kifutód: így lehetsz stílusos a lejtőkön is (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)

Ki segít a daganatos betegeknek és szeretteiknek? (x)