Blake Lively őszintén felvállalja, hogy három gyerek mellett nem könnyű csinosnak maradni

2019. november 2.
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest

Szinte az utolsó pillanatig sikerült titokban tartani, hogy Blake Lively harmadik gyermekével várandós, aminek nyilván az az egyik legnagyobb oka, hogy nem szerették volna férjével, Ryan Reynolds-dzal ha folyamatosan figyelgetik minden lépésüket.

Blake Lively
Fotó: Profimedia

Ahogy az előző két gyermekük születésekor is történt most sem tudjuk még biztosra, hogy kislányuk vagy kisfiuk született, a nevéről nem is beszélve. A két sztár nagy mestere annak, hogy gyermekeiknek megőrizzék az anonimitását közösségi médiában, ami egyáltalán nem meglepő, hiszen Blake Lively a gyermekpornográfia és a -kizsákmányolás egyik legnagyobb harcosa, és rengeteget tesz annak érdekében, hogy az ilyen jellegű videók terjedését minél jobban visszaszorítsa.

Blake Lively a legviccesebb fotójukkal kívánt boldog születésnapot férjének

Blake Lively a legviccesebb fotójukkal kívánt boldog születésnapot férjének

Nemrég született meg a harmadik gyerekük ugyebár, és még várat magára egy nyilvános megjelenés a kismama részéről, de addig is már lencsevégre kapták a lesifotósok egy kellemes délutáni séta közben kettesben férjével.

Blake Lively Ryan Reynolds
Fotó: Profimedia

Imádjuk, hogy Blake Lively meg sem próbál csinos kismamának tűnni, amikor mindannyian tudjuk, hogy nem három, de még egy kisbaba mellett is mennyire nehéz magunkra figyelni. A prioritások változnak, és aki mást mutat az sajnos átveri a körülötte lévőket, Blake, köszönjük, hogy te őszinte vagy!

Glamour Napok Banner
Megosztás Küldés Messengeren Pinterest
Google Hírek ikon
Kövesd a Glamour cikkeit a Google hírekben is!

Ez is érdekelhet

DJ Yamina elárulta, mit adott neki 10 évvel fiatalabb párja, amire a többi férfi nem volt képes az életében

DJ Yamina elárulta, mit adott neki 10 évvel fiatalabb párja, amire a többi férfi nem volt képes az életében

Próbáld fel a színeidet még a kassza előtt: személyre szabott szépségnapok (x)

Próbáld fel a színeidet még a kassza előtt: személyre szabott szépségnapok (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Nyerj az osztályodnak profi sminket a szalagavatótokra! (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

Ezekkel pillanatok alatt elérhető a 'flash effect' bőrápolási trend (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)

A dolog, amiről senki sem beszél szülés után – pedig minden anyát érint (x)